Mázsaszámra halásszák ki a pontyot a Hortobágyon
Megkezdődött a lehalászási szezon a Hortobágyon; ebből az alkalomból másodszor rendez lehalászási ünnepet a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. – közölte Lupsán Róbert vezérigazgató a kétnapos programsorozat szombati megnyitóján.
Tájékoztatása szerint az elepi tóegység egyik tavából eddig 230 mázsa halat, főként pontyot emeltek ki, a halak átlagsúlya 2,6 kilogramm.
A kétnapos lehalászási ünnepen naponta 150-150 mázsa halat fognak ki és osztályoznak az érdeklődők előtt.
A november végéig tartó lehalászás során összesen 10 ezer mázsa pontyot és 3 ezer mázsa busát emelnek ki a partra, ami az összes lehalászott mennyiség 90 százaléka. A többi 10 százalék különféle ragadozó: harcsa, kárász és keszeg – tette hozzá a vezérigazgató.
A lehalászási ünnep fő célja közelebb vinni a halat a fogyasztókhoz és megkedveltetni a különféle halételeket – közölte Lupsán Róbert.
A látogatók a bemutatókon megismerhetik a halászat során használt eszközöket és a Hortobágy vizes élőhelyeit. A két nap alatt kézművesutca, élőhalvásár, bor- és pálinkaház, csónakázás, változatos gyermekjátékok és horgászverseny nyújt kikapcsolódást a családok számára.
Vasárnap országos halételfőző-versenyt rendeznek, a halastó melletti színpadon pedig fellép a Magna Cum Laude, a Hooligans, a Chrome Rt, Bihari Gellért, a Törköly Zenekar, a Hortobágy-Délibáb Népdalkör, a Garagulya Gólyalábasok, a Csiribiri együttes és a Feeling Fantasy táncosai. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >