Matteo Mancuso a paksi Gastroblues Fesztivál sztárfellépője
Matteo Mancuso szicíliai gitárvirtuóz az idei, immár 32. paksi Nemzetközi Gastroblues Fesztivál sztárfellépője. Július 1-től 7-ig öt színpadon ötven koncertet hallhat a közönség.
„Az olasz zenész triójával érkezik Paksra, ahová eljön zenekarával a szintén egyre népszerűbb francia rockgitáros hölgy, Laura Cox is. A hazai fellépők közül koncertet ad mások mellett az Omega Testamentum, Szebényi Dani és Mike Gotthard, az Ismerős Arcok, valamint a Deák Bill Blues Band”
– mondta Benkő Zsolt zenész, a fesztivál idei műsorvezetője a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
A különleges jobbkezes ujjtechnikával játszó, 27 éves Matteo Mancuso a YouTube-on szerzett hatalmas népszerűséget videóival, a nemzetközi blues színtér egyik legfelkapottabb tehetsége. A blues mellett játszik szvinget, dzsesszrockot, hard rockot és countryt is; zenélt már együtt Al Di Meolával, Steve Vai-jel és Joe Bonamassával is. A másik külföldi előadót, Laura Cox-ot szintén az internet népe emelte fel, és eddig három lemezt készített.
„A Gastroblues Fesztivál évek óta támogatja a Paks egyik testvérvárosában, a kárpátaljai Visken működő óvodát. Az ottani helyzetet rendkívül megnehezíti az ukrajnai háború, városunk idén is segíti az intézmény fennmaradását azzal az összeggel, amely a fesztivál jótékonysági főzőversenyének kóstolójegyeiből, a templomi koncertek jegyeiből, valamint a a borbarát találkozó bevételeiből származó bevétellel”
– mondta Süli János, Paks fideszes parlamenti képviselője, a fesztivál védnöke.
A politikus kitért arra, hogy a fesztivált idén is támogatja Paks önkormányzata, valamint az MVM Paksi Atomerőmű, emellett „ígéret van a Roszatomtól is a korábbi támogatás folytatására”.
Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy a fesztivál Pakson mindenkinek szívügye, és fontos, hogy legyen ilyen rendezvény, különösen a mostani nehéz években. Gárdai Ádám főszervező arról adott tájékoztatást, hogy a Gastroblues Fesztivál eddigi fő helyszínét, az ESZI Csarnokot idén felváltja a sokkal jobb akusztikájú ASE Sportcsarnok. A klubkoncertek az ASE étteremben és a Gastroblues Klubban, a templomi koncertek pedig az Evangélikus Templomban lesznek. A Kárpát-medencei Gastroblues Piknik helyszíne az ASE Sporttelep.
A fesztivál idei magyar fellépői közül a legendás Omega együttes örökségét a dobos Debreczeni Ferenc vezetésével őrző Omega Testamentum július 5-én az ASE Sportcsarnokban játszik, az idén 25 éves Ismerős Arcok, valamint a 75 éves Deák Bill Gyula és zenekara pedig július 7-én lép fel az ASE Sporttelepen. A Szebényi-Gotthárd duó, vagyis a Blues MD Vitáris Ivánnal és Ganxsta Zolee-val ad koncertet, de közönség elé lép a Tornóczky All Access; Németh Károly vezetésével, Kézdy Lucával és Závodi Jánossal kiegészülve a Mini együttes; a templomi koncerteken pedig több határon túli formáció mutatja meg magát, így a rozsnyói Pál Balázs Jenő Band vagy a kézdivásárhelyi Brothers Zenekar.
A hagyományos borbarát találkozó július 5-6-án lesz, az érdeklődők számos helyi pincészet borait kóstolhatják meg.
Kapcsolódó cikkeink
Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Három új menüsorral újít a Michelin-ajánlott szarvasi bisztró
Három új degusztációs menüsorral újult meg a Michelin Guide Bib…
Tovább olvasom >Új szintre emelik a balatoni gasztronómiát: megoldást hozhat a szezonalitásra és a munkaerőhiányra a Balatoni Kulináris Műhely
A térség éttermei, borászatai és szakképző intézményei közösen alakították ki…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >