Matolcsy: az elmúlt 100 év leggyorsabb gazdasági helyreállítása jöhet
A kamatkondíciók változatlan szinten tartása azt jelenti, hogy a kedvező finanszírozási helyzetet továbbra is fenntartjuk – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a kamatdöntést követő sajtótájékoztatón.
Kiemelte: az infláció megugrását átmenetinek ítéli meg a jegybank, az árak elszabadulására nem kell számítani.
Jövő év első negyedére a jegybanki célérték, 3 százalék közelében stabilizálódik az árak változása – jelezte Matolcsy György.
A jegybankelnök úgy fogalmazott, hogy „a stabil, kiegyensúlyozott és tervezhető infláció érdekünk”, és nem szabad hallgatni azokra a szirénhangokra, amelyek szerint „a deficit, az államadósság és az infláció nem számít”.
Matolcsy György rámutatott, hogy minden gazdasági-pénzügyi fordulathoz szükséges a vírus legyőzése, emellett meg kell őrizni az árstabilitást, és helyre kell állítani a gazdasági növekedést. E három feladat teljesítése esetén az elmúlt 100 év leggyorsabb gazdasági helyreállítására számíthat Magyarország, 2021-ben a GDP 4-6 százalékkal növekedhet – tette hozzá, utalva arra, hogy ezzel a 2019. végi teljesítmény helyreállítható lenne.
Az MNB elnöke szerint az üzleti szektor szereplőinek köszönhető az, hogy esélye van Magyarországnak visszatérni a fenntartható felzárkózási pályára. Azoknak a vállalatoknak, amelyek az elmúlt egy évben „otthonról is tettek be pénzt”, nem adták fel, és nem bocsátották el tömegével a munkavállalóikat – emelte ki.
A sajtótájékoztatón Virág Barnabás, a jegybank alelnöke elmondta, hogy a gazdaság újraindítását követően fellépő másodkörös hatások az inflációt tartósan emelhetik. Ezt a kockázatot az MNB el szeretné kerülni, ellenkező esetben azonban kész megtenni a szükséges lépéseket.
Kandrács Csaba alelnök azt hangsúlyozta, hogy a járvány harmadik hullámának idején a pénzügyi rendszer minden szereplője stabilan működik, kiszolgálják az ügyfelek igényeit. Kiemelte, hogy az önkéntes pénztárak 2020-ban 4 százalék feletti nettó hozamot értek el. Az alelnök előrevetítette, hogy áprilisban zöld ajánlást ad ki a jegybank a pénzintézeteknek.
Patai Mihály alelnök tájékoztatása szerint a Növekedési hitelprogram Hajrá keretében 30 ezer kis- és közepes vállalkozás 2000 milliárd forintnyi olcsó forráshoz jutott az elmúlt 11 hónapban. A nagyobb vállalatoknak szóló kötvényprogramon keresztül az első negyedévben 7 új kibocsátó 160 milliárd forintnyi forrást vont be a piacról, így 56-ra emelkedett a lehetőséggel élő társaságok száma. Az alelnök arról is beszélt, hogy növekszik a készpénzállomány Magyarországon, de a tendencia beleilleszkedik a nemzetközi trendekbe, válság idején „ez egy természetes folyamat”. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Árstopok és gazdasági intézkedések Közép-Európában: egyre több ország védekezik az infláció ellen
Miközben Magyarországon ismét napirendre került az árstopok bevezetése, Lengyelországban az…
Tovább olvasom >Működne Magyarországon a boltok elleni bojkott?
Az elmúlt napokban egyre nagyobb figyelmet kapott az a közösségi…
Tovább olvasom >K&H: kis pénzből nagy eredmény
Ki gondolná, hogy már havi néhány ezer forint félrerakásával is…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >