MasterCard: folyamatosan nő a digitális fizetések száma Európában
A digitális fizetések, vagyis a MasterPass tranzakciók száma Európában átlagosan havi 40 százalékkal emelkedett az elmúlt hat hónapban – közölte a MasterCard csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a kártyatársaság fizetési megoldását jelenleg a világ 24 országában, több mint negyedmillió kereskedőnél fogadják el online vásárláskor.
Kiemelték: az új fizetési megoldásuk Magyarországon az idén július óta érhető el, elsőként az OTP Bank OTPay alkalmazásában használhatják azt más bankok ügyfelei is.
A szolgáltatás segítségével a vásárló IOS és Android operációs rendszerrel rendelkező mobileszközével fizethet, és ehhez mindössze néhány kattintás szükséges.
Arra is rámutattak, hogy a magyar elfogadóhelyek száma is folyamatosan bővül, egyre több üzlet honlapján lehet az alkalmazással fizetni.
A hitel- és betéti kártyákat kibocsátó amerikai MasterCard több mint 210 országban van jelen világszerte. A cég második negyedéves nettó árbevétele 0,9 százalékkal, 2,39 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Nyeresége 921 millió dollárt, részvényenként 81 centet tett ki. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nyitottak a németek az AI-ügynökökön keresztüli vásárlásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szálltunk rendelkezésükre! (1. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A saját egészségéért is tesz, aki bekapcsolja a bérletmegújítást a BudapestGO-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tovább nő a nyomás a kiskereskedelmi láncokon — figyelmeztet a Lidl Magyarország vezetője
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egyre több fogyasztónak segít a tudatos választásban a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Kifli.hu forró italok kategóriája egész évben túlteljesítette a 2024-es eladásokat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


