Mastercard: az egyetemisták 7 százaléka rendszeresen fizet mobiltárcával
Az egyetemisták 7 százaléka rendszeresen, 13 százaléka pedig alkalmanként fizet mobiltárcával, az új technológiát a hallgatók 72 százaléka pozitívan értékelte, négyből egy diák pedig biztosan fizetne így, ha rendelkezne a szükséges feltételekkel – derül ki a Mastercard legfrissebb, 1507 egyetemista bevonásával készített online felméréséből, amit csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
A Mastercard felmérésében az egyetemisták fizetési szokásait vizsgálta és megállapította, hogy számukra különösen fontosak az innovatív mobiltechnológiai megoldások, így például a mobiltárca is, amelyhez az kell, hogy a felhasználó rendelkezzen megfelelő bankkártyával és telefonnal, bankjánál pedig legyen elérhető az úgynevezett mobiltárca alkalmazás.
Arra is rámutattak, hogy a megkérdezettek 74 százaléka az egyetem mellett főállásban vagy alkalmanként dolgozik, fizetésük és más, például otthonról vagy ösztöndíjból származó bevételük pedig nagyrészt bankszámlájukra kerül, így elektronikusan elérhető.
A többnyire a 20-as éveik elején járó fiatal válaszadók ötöde okostelefonján keresztül intézi a számla- és mobilfizetést, 33 százalékának pedig már van ilyen jellegű tapasztalata. Ők többnyire ételt rendelnek telefonon vagy mozijegyért, esetleg parkolásért fizetnek így.
Kiemelték: a mobiltárcás fizetést a diákok egyelőre nem a mindennapi fizetés alternatívájaként képzelik el, hanem valamilyen rendhagyó helyzetben, például, ha otthon felejtik bankkártyájukat vagy olyan helyeken, ahol a készpénz használata körülményes lehet, 50 százalékuk a fesztiválokat, 45 százalékuk pedig a szórakozóhelyeket említette. A bankkártyás fizetéshez képest a mobilfizetés előnyét leginkább abban látják, hogy a telefon, ellentétben a készpénzzel és a bankkártyával, mindig kéznél van, valamint kényelmes és praktikus fizetési módot kínál, amihez még a bankkártyát sem kell előkeresni – ismertették.
A Mastercard az egyik globális piacvezető fizetési és technológiai vállalat, amely a világ leggyorsabb feldolgozó hálózatát üzemelteti több mint 210 országban világszerte. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Korán indult idén az iskolai bevásárlás az Egyesült Államokban
A back-to-school vásárlások idén szokatlanul korán kezdődtek az Egyesült Államokban…
Tovább olvasom >A német kiskereskedők 60%-a hirdet a közösségi médiában
Egy friss felmérés szerint Németországban a kiskereskedők közel 60%-a használ…
Tovább olvasom >A kisvállalkozások 83%-a számára létfontosságúak a házhozszállító platformok
A Wolt nemzetközi kutatása szerint a kereskedők 83%-a nélkülözhetetlennek tartja…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >