Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok 2024 – Közönségdíj-szavazás pályázatot. A megmérettetésre idén 11 nevezés érkezett, amelyekről a nagyközönség döntött. A verseny a TV2 együttműködésével valósult meg.
A karácsony az egyik legszívmelengetőbb ünnep, amelyre a cégek tudatosan készülnek az ünnephez kapcsolódó hangulatú reklámfilmekkel. A Trade magazin versenye arra irányult, hogy a nézők miként értékelik a különböző témafeldolgozáson keresztül a karácsonyhoz kötődő reklámokat. Ezért ingyenes pályázaton nevezhettek a cégek, majd pedig egycsokorba gyűjtve jelentek meg a versenyen résztvevők és pályázataik. A közönségszavazásra 2024. december 12. és 19. között volt lehetőség, megnevezett feltételek mellett, a Trade magazin weboldalán. A megadott egyhetes időszak közel 30 ezer szavazat érkezett.
A meghirdetett fődíjat, egy egyoldalas hirdetést a Trade magazin 2025. évi 2-3. számában a legtöbb szavazatot kapott karácsonyi tv-reklámot nevező cég kapta. A nyereményt a nyertes bármely kampányára felhasználhatja.
A végső eredmények alapján a dobogós három pályázót oklevéllel jutalmazza a versenyt kiíró Trade magazin.
Az idei Karácsonyi tv-reklámok 2024 – Közönségdíj-szavazás nyertese a Master Good – „Master Good Karácsony 2024” pályázatával.
A Master Good karácsonyi videója arra igyekszik inspirálni mindenkit, hogy a karácsonyi készülődésben is fontos a törődés, a figyelem a körülöttünk lévőkre, és hogy a meghitt ünnep együtt a legértékesebb.
Második helyezett a Nestlé Hungária – „Gourmet ínyenc cica karácsonya” reklámfilmmel.
A cicák számára az ünnep fénypontja a GOURMET végtelen változatossága a Purinától. Kedvenceinknek a legboldogabb karácsonyi pillanatokat, a törődés és szeretet üzenetét a GOURMET finom falataival adhatjuk át.
Harmadik helyezett a Tesco Magyarország – „Boldog karácsonyt!” pályázatával.
A Tesco Magyarország idei karácsonyi videója a családra és a közösen eltöltött pillanatokra hívja fel a figyelmet. Az örömmel teli készülődés emlékeztet arra, hogy az ünnep valódi értékét a szeretet és az együttlét adja. A hozzávaló finom ételekhez pedig mindent megtalálunk a Tescoban – „Minden együtt a meghitt karácsonyhoz” szlogennel!
Minden résztvevőnek ezúton is köszönjük, hogy részt vett a versenyben. A nyertesnek és a dobogósoknak szeretettel gratulálunk!
Kapcsolódó cikkeink
A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint
A Nestlé immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális rangsorát,…
Tovább olvasom >Megszűnt a Nespresso kapszulák védelme a Benelux-országokban
A Brüsszeli Fellebbviteli Bíróság döntése értelmében többé nem él a…
Tovább olvasom >Az Albert Heijn a világon elsőként hozta nyilvánosságra metánkibocsátását
Az Albert Heijn holland élelmiszerlánc történelmi lépést tett: 2024-es fenntarthatósági…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >Eltérően értelmezi a versenyhivatal vizsgálatainak eredményeit a kereskedelmi szövetség és a versenyhatóság
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)…
Tovább olvasom >Rovaralapú élelmiszerek: miért nem váltják le a hagyományos húsokat?
Bár az utóbbi években a rovartenyésztést a hagyományos hústermelés környezetbarát…
Tovább olvasom >