Másodszor rendeznek sörfesztivált Pozsonyban
Második alkalommal rendezik meg Pozsonyban a hagyományteremtő céllal létrehozott Óvárosi Sörfesztivált (Staromestsky Beerfest), a pénteken délután fél 4-kor kezdődő rendezvény az idén két napon át tart.
A rendezvényen, amelyet Pozsony óvárosának önkormányzata a Szlovákiai Sör- és Malátagyártók Társulásával (SZVPaS) közösen tart, idén 14 sörgyár több mint 60-féle termékét lehet megkóstolni, köztük olyan sörkülönlegességeket is, mint a fenyősör.
A kísérőrendezvényekkel, köztük különböző versenyekkel, helyszíni sörfőzéssel és a sörfőző szakma múltjába bepillantást engedő bemutatókkal tarkított sörfesztiválra az óvárosi Hviezdoslav téren kerül sor, a rendezvény ünnepi sörmenettel veszi kezdetét.
A tavaly rendkívüli sikert hozó rendezvény célja a szervezők szerint feleleveníteni a város sörfőző hagyományait és felhívni a figyelmet arra, hogy az elsősorban borászvárosként ismert Pozsonynak a sörfőzés terén is komoly múltja van.
A szombat éjszaka záruló rendezvényt hétfőtől a sörfesztivál egy héten át tartó utórendezvénye követi: ennek során a sörfesztiválon bemutatott sörkülönlegességeket közel harminc pozsonyi sörözőben és étteremben is meg lehet majd kóstolni.
Pozsony első sörgyárát 1477-ben alapították, ez a Halpiac téren működött, néhány évvel később azonban már 11 sörfőző létezett a városban. Tavaly a Szlovákiában működő sörgyárakban 3,2 millió hektoliter sör készült. A múlt évben a szlovák lakosság fejenként átlag 78,2 liter sört fogyasztott. (MTI, Starovic Tibor)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Véget ért a II. Ifjúsági PET Kupa
2025. július 20. és 25. között második alkalommal szervezte meg…
Tovább olvasom >A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja nevezési határidejét a Green Pledge!
Meghosszabbított nevezési határidővel, egészen augusztus 11-e, hétfőig várja a pályázatokat…
Tovább olvasom >Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >