Másodszor indul tavaszi élelmiszergyűjtő kampány a Tescóban
A Tesco évek óta támogatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület tartósélelmiszer-gyűjtő kampányát az adventi időszakban. Tavaly azonban először tavasszal is megszervezték az akciót, hogy a szervezet az áruházlánc vásárlóinak közreműködésével még több rászorulón tudjon segíteni az év során. A jótékonysági esemény idén május 10-én és 11-én zajlik országszerte 95 Tesco üzletben, ahol a vásárlók többek között a szervezet önkénteseinek átadott tésztával, konzervvel, bébiétellel vagy édességekkel támogathatják a nehéz helyzetben lévőket.
A 2023-as sikeres kezdeményezést követően az Élelmiszerbank idén is megszervezi tavaszi jótékonysági élelmiszergyűjtő akcióját. Tavaly májusban az akció keretében a Tesco vásárlói közel 41 tonna élelmiszert adományoztak több mint 46 millió forint értékben. A 2024-es kampányban országszerte 95 Tesco áruház vesz részt május 10. 14 óra és május 11. 20 óra között.
„Rendszeresen gyűjtünk élelmiszert az Élelmiszerbank kedvezményezettjei számára elsősorban napi élelmiszermentő programunkon keresztül, melynek keretében a Tesco üzletek 90 százalékából adjuk át a megmaradt és emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszert a rászorulók javára. Ezenkívül az év végi élelmiszer-adományozásban is évek óta részt veszünk. A 2023/24-es pénzügyi év során közel 3200 tonna élelmiszer jutott el a Tescóból a szervezet által támogatott nélkülözőkhöz, ami több mint 2,5 milliárd forintnyi segítséget jelent. Arra biztatjuk vásárlóinkat, hogy május 10-én és 11-én is gondoljanak a nehéz helyzetben lévőkre, és bevásárláskor tegyenek plusz tartós élelmiszert a kosarukba, majd adják le azt a kasszáink mellett lévő gyűjtőpontokon”– mondta Hevesi Nóra, a Tesco magyarországi kommunikációs vezetője.
„Együttműködésünk 2013-as kezdete óta a Tesco több mint 37.500 tonna élelmiszer-adománnyal támogatta munkákat, így 89,3 millió adag ételt oszthattunk szét a rászorulók között az áruházlánc napi élelmiszermentő programjának köszönhetően. A 2023 tavaszán először elindított tartósélelmiszer-gyűjtés során pedig több mint 8100 adag jött össze a Tesco üzletekben leadott termékekből. Sajnos továbbra is sokaknak van szükségük ingyenesen biztosított élelmiszercsomagra a mindennapok során, ezért is döntöttünk úgy, hogy idén is elindítjuk tavaszi akciónkat. Bízunk benne, hogy ezúttal is minél többen segítenek hűtést nem igénylő termékekkel, és a közelgő gyereknap kapcsán egy-egy tábla csokival vagy egyéb, tartós édességgel a kisebbeknek is kedveskednek”
– mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.
Az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei többek között tészta, konzervek, rizs, bébiételek, kekszek, UHT tej, valamint szószok és mártások adományként való felajánlását várják a kijelölt üzletekben. Május 22-ig tart a Tesco és a Nestlé közös akciója, melynek során a két cég az áruházakban vagy online megvásárolt Nestlé termékek fogyasztói árának 1+1 százalékával támogatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület tevékenységét. Azok tehát, akik a gyártó tartósélelmiszer-kínálatából választanak jótékony célra a május 10-11-i hétvégén, duplán segítenek a környezetükben élő rászoruló embertársaiknak. Az összegyűjtött élelmiszereket az Élelmiszerbank az egyes áruházak környéken működő karitatív szervezetek közreműködésével juttatja el a nélkülözőkhöz.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Már javában tart a dinnyeszezon a Tescónál
A Tesco évről évre jelentős mennyiségű magyar görögdinnyével látja el…
Tovább olvasom >Újabb közel 60 milliót fordíthatnak helyi szervezetek fiatalok közösségi programjaira a Tesco pályázati programjával
Április 7-én elstartolt a Tesco közösségi pályázati programjának második fordulója,…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >