Másfél milliárd forintból újulhatnak meg konyhák a gyermekétkeztetésben
A gyermeknevelés támogatása a járványügyi készültség alatt sem állhat le, ezért az idén is 1,5 milliárd forintnyi támogatást vehetnek igénybe az önkormányzatok a gyermekétkeztetés fejlesztésére – jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalára szerdán feltöltött videóban. A pénzügyminiszter kiemelte: a pályázat keretében konyhák, étkezők felújítására, fejlesztésére, vagy akár új konyhák létesítésére is lehetőség van.
Az elmúlt 5 évben összesen 554 település konyhája újulhatott meg mintegy 14 milliárd forintból – tette hozzá.
A Pénzügyminisztérium pályázatával 2015 óta nyílik lehetőségük az önkormányzatoknak állami támogatást igényelni ahhoz, hogy az általuk fenntartott, gyermekétkeztetést biztosító helyiségeket felújítsák.
A pályázat idei fordulójában az elsődleges cél továbbra is a bölcsődei vagy óvodai konyhák fejlesztése. 2020-ban a nagyobb volumenű beruházásokra és a folyamatosan növekedő építőipari költségekre tekintettel, a maximálisan igényelhető támogatási összeg emelkedett. Új főzőkonyha, illetve meglévő konyha fejlesztéséhez a korábbi 40 millió forinthoz képest az idén 100 millió forintra lehet pályázni.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2020. augusztus 13. A pályázatot elektronikus úton lehet benyújtani. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Mutassa be innovációját a SIRHA Budapest 2026 kiállításon!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Meghosszabbított határidővel, november 14-ig lehet pályázni a Tesco programjában a helyi fiatalok és közösségek jövőjére biztosított támogatásért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Svédasztal az iskolákban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kavarodás a tégelyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb termékekre terjesztették ki az árréscsökkentést – február végéig marad a bolti árkorlátozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

