Marokkó lesz a 79. OMÉK partnerországa
Szakmai nappal, élelmiszer-innovációs versennyel és – a nemzetköziség jegyében – partnerországi megjelenéssel várja a látogatókat 2019. szeptember 26–29. között az OMÉK. Az esemény aktuális információiról sajtótájékoztatón számolt be a vásárt szervező Agrárminisztérium és Agrármarketing Centrum, ahol bejelentették, hogy az esemény partnerországa Marokkó lesz.
A sajtótájékoztatón Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese elmondta: 2019-ben továbbfejlesztették a kiállítás koncepcióját, ennek megfelelően a közvetlen fogyasztóorientált vásárról a regionális üzleti esemény jellegre került a hangsúly. A termékek közvetlen értékesítése még mindig lehetséges, ugyanakkor nagyobb hangsúlyt kap a magyar, illetve a szomszédos és más európai országok üzleti szektorának részvétele.
Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője kiemelte a szakmai nap programjait, amelyet a rendezvény első napján tartanak. Az ügyvezető szerint a szakmai konferenciák tematikái olyan aktuális agrárgazdasági témák köré csoportosulnak majd, mint az élelmiszer-feldolgozóipar kihívásai, az agrárdigitalizáció, a klímaváltozás mezőgazdaságra gyakorolt hatásai és az állattartás körülményeiben tapasztalható változások.
Az eseményen Ondré Péter és Horváth Ferenc, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. élelmiszeripari cégvezetője együttműködési megállapodást írt alá arról, hogy a 79. OMÉK-on, az Agrármarketing Centrum szakmai támogatásával rendezik meg a Hungaricool SPAR élelmiszer-innovációs versenyt. //
Kapcsolódó cikkeink
Vonzó közönségprogramok várják a 82. OMÉK látogatói
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gépkavalkáddal és tartalmas szakmai előadásokkal színesíti a MEGFOSZ az OMÉK – ot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kék bolygó: Ár-érték arányban elérhető termékeket kell letenni a boltok polcaira
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >