Márciustól egy órán belül érkezhet az online rendelés: a Wolt-ra költözik a SPAR online shopja
Nem szűnik meg, hanem 2025. március 21-től a Wolt-ra költözik a SPAR online vásárlási szolgáltatása. Ezzel az eddigieknél gyorsabb lesz a kiszállítás: az online vásárlók már egy órán belül megkaphatják a megrendelt termékeket, de emellett továbbra is élhetnek a drive-in, azaz az előre összeállított csomagok áruházi átvételi lehetőségével.
„Új fejezet kezdődik a SPAR online értékesítési tevékenysége tekintetében márciustól. Az online áruházunk a Wolt felületére költözik – hála a két vállalat között tavaly nyáron elindult együttműködésnek – ezáltal csökken a kiszállítás ideje és bővítjük a szolgáltatási területet is. Az új rendelési lehetőséggel a Wolt 40 településen, mintegy 3,9 millió lakos számára biztosítja a kiszállítást 73 SPAR és INTERSPAR üzletből. A Wolt révén a szolgáltatás megjelenik olyan városokban is, mint például Eger, Szeged és Mosonmagyaróvár, ahol korábban nem szállítottunk ki és a jövőben újabb térségeket vonunk majd be az online rendelési és kiszállítási lehetőségbe. Vállalatunk ezen felül a termékkör jelentős bővítését is megvalósítja a közeljövőben”
– ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
Mint Maczelka Márk elmondta: március 21-től már csak a Wolt felületéről lehet rendelést indítani a SPAR és INTERSPAR áruházakból. A megrendelés menete egyszerű: a Wolt applikáción vagy a weboldalon a SPAR/INTERSPAR üzlet megjelölése után a vásárló kiválaszthatja a megrendelni kívánt termékeket az adott áruház választékából, majd jelzi, hogy házhoz szállítást, vagy a helyszíni átvételt kéri. A személyes átvételi lehetőség országszerte 40 településen érhető el.
Az online rendelési lehetőség jelenleg mintegy 10 ezer terméket érint, ebben minden olyan élelmiszerkategória – zöldség-gyümölcs, pékáru, tejtermék, csemege, hús, vegyi áru, ital, és állateledel – benne van, amelyek lefednek egy napi, de akár egy nagyobb bevásárlást is. A szállítás során a hűtési lánc nem szakad meg, a kiszállítást erre megfelelő eszközzel biztosítja a Wolt, a rendelés felvétele után pedig a futár rögtön a vásárlóhoz viszi a termékeket. A folyamatosan frissített készletadatoknak köszönhetően minimálisra csökkenthető az esetleges termékhiány a megrendelt áruk tekintetében. Ha mégsem lenne készleten egy-egy termék, akkor a vásárló megadhatja a termékhelyettesítési preferenciáit, de úgyis dönthet, hogy nem kér helyettesítést.
A Wolt az ünnepnapok kivételével hétfőtől-vasárnapig, az üzletek nyitva tartásának figyelembe vételével szállítja ki a megrendelt árucikkeket. A kiszállítás 399 forinttól érhető el, a díja pedig függ az áruház és kiszállítási cím távolságától. A Wolt+ szolgáltatás igénybevételével minden SPAR üzletből 0 Ft-ért érhető el a kiszállítás 6000 forintos kosárérték felett.
Az átállást részletes vásárlói tájékoztatás segíti majd, illetve a SPAR kuponnal is kedveskedik régi és új vásárlóinak. A vállalat Vevőszolgálata pedig a megszokott elérhetőségeken áll rendelkezésre kérdés esetén: https://www.spar.hu/
A kiszállításban és a személyes átvételi szolgáltatásban érintett települések és üzletek listája a következő linkeken érhető el: https://www.spar.hu/wolt és https://wolt.com/hu/discovery/
Kapcsolódó cikkeink
Indul a húsvéti bevásárlás: több mint 500 tonna füstölt hústermékkel készül a SPAR az idei ünnepekre
Több mint 500 tonna füstölt húsáruval készülnek a SPAR és…
Tovább olvasom >Meghittség, mosoly, marketing – 2024 legszebb karácsonyi reklámjai
A Trade magazin 2024-ben második alkalommal hirdette meg a Karácsonyi…
Tovább olvasom >Egyetemi campusokon nyit üzleteket a SPAR Hollandiában
A SPAR Netherlands és a Compass Group Netherlands együttműködésében két…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új vásárlói trendek: influenszerekre és a közösségi médiára támaszkodunk
Nemcsak a közösségi platformoknak jut minden eddiginél nagyobb szerep a…
Tovább olvasom >Az NGM elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését
Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének…
Tovább olvasom >A GVH üdvözli az árak önkéntes csökkentését
Az árak önkéntes csökkentése jó a családoknak és élénkíti a…
Tovább olvasom >