Márciusig megérkeznek a háztartási gépek csereprogramjának támogatási okiratai
Március elejéig minden pályázó megkapja az Otthon melege program háztartásigép-csere alprogramjának támogatási okiratait – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Weingartner Balázs elmondta, hogy az okiratokat 20 ezer pályázó már megkapta, közülük 6 ezren meg is vásárolták az új készüléket, további 20 ezer értesítést pedig hamarosan elküldenek az érintetteknek. A következő egy-másfél hónap során egyszerre további 20-20 ezer pályázatot bírálnak el, a vásárlói igényekre a kereskedők így jobban fel tudnak készülni – tette hozzá. Az államtitkár megjegyezte, hogy minden régióból a pályázók számarányának megfelelően, egyenletesen bírálják el a kérelmeket, tehát egy térség sem élvez elsőbbséget a többivel szemben. Az új háztartási készülékek a támogatási okirat bemutatásával, a pályázati összeggel csökkentett áron vásárolhatók meg. A pályázóknak ezen kívül más teendőjük nincs, az elszámolás a kereskedők feladata. A vásárlásra 150 nap áll rendelkezésre, ennek meghosszabbítására nincs lehetőség – emelte ki Weingartner Balázs. A háztartásigép-csere alprogram novemberben zárult. A támogatásért a vártnál többen, 119 ezren jelentkeztek, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ezért a meghirdetett 2 milliárd forintról 5 milliárd forintra emelte a pályázati keretet. Weingartner Balázs hangsúlyozta, hogy a program 25 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását előzheti meg, az energiahatékony gépeknek köszönhetően pedig összesen csaknem 1 milliárd forintnyi rezsiköltséget takaríthatnak meg a kedvezményezettek. Közölte egyúttal, hogy a lakossági igényekhez igazodva újabb energiahatékonysági pályázatok lehetőségét is vizsgálják, így a fűtési szezon végeztével, várhatóan márciusban-áprilisban új kiírások jelenhetnek meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új trendek a háztartási készülékek piacán: előtérben a minimalizmus és a funkcionalitás
Legújabb trendek a háztartási készülékek piacán: előtérben a minimalizmus és…
Tovább olvasom >Friss kutatás: ezeket a háztartási gépeket veszik a magyarok
A magyarok rendkívül árérzékenyek, ha háztartásigép-vásárlásról van szó: akkor vesznek…
Tovább olvasom >Már csak 2 ezer szabad hely van az államilag támogatott ingyenes IT képzésre
Ma éjfélig lehet jelentkezni az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >