Márciusi fogyasztói árak – GKI-reakció
A frissen megjelent KSH adatok alapján márciusban a fogyasztói árindex 1,8 százalékkal haladta meg az előző évit, míg februárhoz képest 0,4%-os emelkedés volt. A februári év/év adatokhoz képest tehát némileg gyorsult az áremelkedés üteme.
Az iráni konfliktus és a Hormuzi-szoros lezárása okozta energiaár-sokk és bizonytalanság márciusban már részben beépült az üzemanyagárakba. Az jármű-üzemanyagok ára az előző évhez képest (ekkor 604 forint/liter volt a benzin) a bázishatás miatt kis mértékben csökkent, azonban havi viszonylatban már 4,6%-kal nőtt. Az energiaár-sokk ennél nagyobb hatását a bevezetett védett árak mérsékelték.
A fogyasztói árindex fő összetevőinek alakulása, 2025. március = 100%
Forrás: KSH
Az élelmiszerárak stagnálása, és azon belül a feldolgozott és feldolgozatlan élelmiszerek árának csökkenése rámutat, hogy az árrésstop és a forint éves összevetésben történt erősödése is fékezte az áremelkedést. A szeszes italoknál és a dohányáruknál az adók emelése okozta az átlagon felüli drágulást. A ruházkodási cikkek az elmúlt egy évben nagy volatilitást mutattak (erre a szegmensre egyébként is jellemző a szezonalitás), azonban összességében lassabb volt az áremelkedés üteme, mint a teljes árindexé. A szolgáltatások és a tartós fogyasztási cikkek ezzel szemben éves szinten 4,1 és 2,7 százalékkal növekedtek. Az utóbbiak esetében a forint hosszabb távú erősödése mérsékelte, míg a hazai vállalkozások költségeinek emelkedése és az árrésstopból fakadó esetleges keresztárazás növelte az árakat.
Az összességében a kissé emelkedő, de továbbra is alacsony inflációs ráta mögött több tényező állt. Az infláció mérséklődése irányába hatott az éves összevetésben erősebb forint (5,2%-kal értékelődött fel az euróval szemben) és a lakossági inflációs várakozások mérséklődése (utóbbit a GKI márciusi konjunktúra felmérése is megerősítette). Míg az energiahordozók árának emelkedése és a szolgáltatások változatlanul magasabb árindexe az inflációs ráta növekedését okozta.
Kapcsolódó cikkeink
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan hat a forint árfolyama a fogyasztói árakra?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

