Márciusban megközelítette januári, a járvány kezdete óta mért csúcspontját a GKI konjunktúraindexe
A GKI konjunktúraindexe a februári szerény csökkenés után márciusban ennél is kisebb mértékben emelkedett, de így is megközelítette januári, a járvány kezdete óta mért, igaz még meglehetősen alacsony csúcspontját. A GKI Gazdaságkutatónak az EU támogatásával készített felmérése szerint a szolgáltató cégek kivételével az összes vizsgált ágazat és a fogyasztók várakozása is valamivel kedvezőbb lett. Ezzel együtt a konjunktúraindex tavaly áprilisi zuhanásának idén márciusra még 60 százalékát sem dolgozta le.
Az üzleti szférában márciusban leginkább az ipari és építőipari várakozások javultak, de ezek sem jelentősen. Az ipari bizalmi index november óta némi hullámzás mellett stagnál, jelenleg ez a legoptimistább ágazat. Márciusban kedvezőbb lett a termelési kilátások, a rendelésállomány – bár ezen belül az exporté romlott – és a készletek megítélése, az elmúlt időszaki termelésé viszont romlott. Az építőipari bizalmi index április óta csak egyszer volt a mostanihoz hasonlóan magas szinten. A magasépítők kilátásai márciusban nem változtak, a mélyépítők optimistábbak lettek. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos optimizmus egyéves csúcsára ért, s a rendelésállomány megítélése is érezhetően javult. A kereskedelmi bizalmi index a februári enyhe csökkenést követően márciusban kisebb mértékben emelkedett. Az eladási pozíció megítélése továbbra is nagyon alacsony szinten hullámzik, márciusban éppen nőtt, míg a várható rendelésekről alkotott vélemény nem változott. A szolgáltatói bizalmi index márciusi csökkenését a forgalmi kilátások romlása okozta. Az általános üzletmenet és az elmúlt időszaki foglalkoztatás megítélése javult.
Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága márciusban az ipar kivételével romlott, a kereskedelmi és szolgáltató cégek körében ismét több lett a létszám csökkentését, mint növelését tervező cég aránya. Az emberek munkanélküliségtől való félelme második hónapja csökken, de továbbra is emiatt aggódik leginkább a lakosság. Az áremelési törekvés az ipar kivételével minden ágazatban kissé gyengült, de a kereskedelemben így is a cégek közel fele készül áremelésre. A fogyasztók inflációs várakozása erősödött. A vállalatok körében a magyar gazdaság jövőjének megítélése három hónapos javulás után márciusban sokat romlott, főleg az építőiparban. A lakosság véleménye viszont tovább javult.
A GKI fogyasztói bizalmi index márciusban a februári enyhe csökkenést követően, annál kissé nagyobb mértékben emelkedett. (Ebben szerepe lehetett, hogy a felmérésre döntően még a kijárási korlátozások bejelentése előtt került sor.) Az index értéke a tavaszi zuhanást követő visszapattanás utáni, azaz júniusi értéke közelében van. Márciusban a lakosság saját pénzügyi helyzetének és megtakarítási lehetőségének alakulását az előző hónaphoz képest javulónak érezte, a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségének megítélése lényegében nem változott.
Kapcsolódó cikkeink
Rosszabb a magyar cégek termelékenysége, mint bárhol az unióban
A GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzése szerint 2010 és 2023…
Tovább olvasom >Ez vezethet a gazdaság bővüléséhez 2025-ben
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzése szerint Magyarország gazdasági teljesítménye…
Tovább olvasom >EU-USA vámháború: a vám rossz a cégeknek, még rosszabbak a fogyasztóknak
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen sajnálatát fejezte…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >