Márciusban is 2,7 százalékos volt az éves infláció Csehországban
Márciusban éves szinten 2,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Csehországban, csakúgy mint februárban. Havi összehasonlításban az infláció 0,1 százalékos volt – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.
A statisztikusok szerint elsősorban az élelmiszerek és az alkoholmentes italok drágultak, míg az üzemanyagok ára csökkent a februári szinthez képest.
Piaci elemzők szerint az infláció alakulásának legfőbb tendenciái Csehországban nem változtak. Általános azonban az a vélemény, hogy az árak alakulására a közeljövőben Donald Trump amerikai elnök kiszámíthatatlan vámpolitikája lesz nagy hatással.
„Márciusban a tavalyi harmadik hónaphoz viszonyítva az árak 2,7 százalékkal nőttek, ugyanúgy, mint februárban. Az élelmiszerek árának növekedését szinte teljes egészében kompenzálta az üzemanyagok árának csökkenése”
– mondta Pavla Sedivá, a statisztikai hivatal szakigazgatója újságíróknak sajtótájékoztatón. Sedivá szerint a benzin és a gázolaj ára a tavalyi őszi hónapoktól számítva márciusban volt a legalacsonyabb.
Tavaly márciushoz viszonyítva a termékek ára 1,6 százalékkal, míg a szolgáltatásoké 4,5 százalékkal nőtt.
A tojás ára éves szinten 46 százalékkal, a csokoládés termékeké 34 százalékkal, a tejé és a gyümölcsé egyaránt 11 százalékkal volt magasabb márciusban, mint egy éve. Az alkohol és a dohányáruk 3,5 százalékkal drágultak. A kakaó 27 százalékkal, a kávé pedig 23 százalékkal kerül most többe, mint egy éve.
Az üzemanyagárak és az olajok árai viszont most 8,5 százalékkal alacsonyabbak az egy évvel korábbinál.
Kapcsolódó cikkeink
Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szakszervezet: az árrésstop kivezetése újabb árrobbanást hozhat az alapélelmiszereknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Noszek Péter lett a Menedzserszövetség elnöke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rutin lett az online bevásárlás, rekordokat döntött a Kifli.hu 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
