Márciusban 2 százalékon maradt az infláció Csehországban
Márciusban a februári 2 százalékon maradt az éves infláció Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában.
Havi összevetésben az árak 0,1 százalékkal emelkedtek, elsősorban a sztrádamatricák és az üzemanyagok drágulása miatt. A sztrádamatricák ára március elején 53 százalékkal nőtt, az éves matrica például a korábbi 1500 korona helyett már 2300 koronába kerül.
Az iparcikkek 0,1 százalékkal, a szolgáltatások 5,4 százalékkal drágultak, míg az élelmiszerárak és az üdítőitalok ára csökkent. Ezeknél az árcsökkenés mintegy 6 százalék – mutatott rá Pavla Sedivá, a statisztikai hivatal szakigazgatója.
A húsárak 16,4 százalékkal, a tej ára pedig 26,6 százalékkal csökkent tavaly márciushoz viszonyítva. A tojás ára 28 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve.
Az éves áremelkedést márciusban is kiemelten a háztartási kiadások alakulása befolyásolta. A lakbérek 7 százalékkal, az áram 13 százalékkal, a melegvíz 3 százalékkal lett drágább. A gáz ára viszont 4,2 százalékkal alacsonyabb.
Emelkedtek a vendéglői étkezési árak, mégpedig 8,2 százalékkal, a szállásdíjak 9 százalékkal magasabbak az egy évvel korábbinál.
Kapcsolódó cikkeink
Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szakszervezet: az árrésstop kivezetése újabb árrobbanást hozhat az alapélelmiszereknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Noszek Péter lett a Menedzserszövetség elnöke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rutin lett az online bevásárlás, rekordokat döntött a Kifli.hu 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
