Március 8-ig kedvezményes áron lehet jelentkezni a MaReSz Napra
A Magyarországi Rendezvényszervezők és –szolgáltatók Szövetsége immár harmadik alkalommal szervezi meg a szakma képviselői és az érdeklődők számára a MaReSz Napot, ezúttal
„Innováció a rendezvényszervezésben” témakörben.
Időpont: 2013. március 19.(kedd) 9:30-17:00
Helyszín: Larus Rendezvényközpont (Budapest, XII. Csörsz u. 18/b)
Az idei MaReSz Napon is a legfőbb cél, hogy mindazok, akik a rendezvényszervezés mindennapi folyamataiban aktívan részt vesznek, izgalmas és előremutató programokon, pódiumbeszélgetéseken vehessenek részt, hangot adhassanak érdekeiknek, gondolataiknak, véleményüknek.
A programot áttekintve látható, hogy nagyon változatos, szerteágazó témákat átfogó, mégis azonos gondolatkörre épülő előadásokkal készülnek a szervezők. A résztvevők neves előadóktól hallhatnak többek között a Magyar Turizmus Zrt. Magyarországról, mint desztináció népszerűsítéséről, a rendezvényeket uraló legújabb innovatív gasztronómiai megoldásokról, valamint bekapcsolódhatnak a hazai rendezvényhelyszínekhez kapcsolódó, számos meghívottal zajló vitafórumba is.
Délután az egymással párhuzamosan, két teremben zajló szekció ülések is további érdekességeket tartogatnak. Szó esik majd a hatályban lévő reprezentációs adóról, a szerzői jog aktuális kérdéseiről, a rendezvénybiztonságról, de elmerülhetnek a 3D-s épületfestés lebilincselő világában és a rendezvényipart uraló legújabb információtechnológiai újdonságokban.
Tervezett program:
8:30-9:30 Regisztráció, kiállítás
9:30-9:35 Köszöntő, MaReSz-Díj átadás
9:35-13:00 Plenárisok és pódiumbeszélgetések
9:35-10:05 A Magyar Turizmus Zrt. nemzetközi kampányai a hazai rendezvényipar fellendítéséért Előadó: Maráczi Gábor (Magyar Turizmus Zrt. stratégiai igazgató)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >