Már tizenkét vállalat és intézmény segíti az agrárgazdálkodókat a Contivo programban

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 12. 12. 11:30

Több mint 60 gazdálkodó csatlakozott eddig a Syngenta kezdeményezésére létrejött Contivo™ szakmai programhoz. Ők már csaknem 40 ezer hektárnyi földterületen kamatoztatják a szerzett ismereteket és szolgáltatásokat, hangzott el a program évértékelő konferenciáján. A siófoki rendezvényen két új szakmai partner is csatlakozott az országban egyedülálló összefogáshoz.

contivo
Fotó: Láng Péter
A képen Török Sándor (Agrokont), Czigány Tibor (Syngenta) és Illés Menyhért (Inter-M)

Ma sokkal nehezebb és összetettebb feladat mezőgazdasági vállalkozást eredményesen irányítani, mint húsz éve, szögezte le Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója előadásában. Napjainkban számos problémával kell szembenézniük, amelyek alapvetően befolyásolják termelésük sikerességét. Ilyen a szélsőségekbe hajló időjárás, a 2014-es évre ez különösen igaz volt.

– A terményárak ingadozása, a növekvő inputanyagárak, valamint a kiszámíthatatlan pénzügyi lehetőségek mind-mind fejtörést okoznak a szektor főszereplői számára – hangsúlyozta Czigány Tibor. – Ezen kívül egy gazdálkodónak manapság nem pusztán mezőgazdasági feladatokat kell ellátni, hanem olyan komplex vállalatirányítási, pénzügyi folyamatokat is menedzselnie kell, amelyek tíz-húsz éve elképzelhetetlenek voltak. A magyar gazdák úgy lehetnek versenyképesek, ha alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez. Egyedülálló kezdeményezésként nemcsak növényvédelmi technológiával, fajta- és hibridválasztékkal, kutatás-fejlesztéssel, információink átadásával támogatjuk a termelőket, hanem partnereink révén olyan szolgáltatásokat kínálunk számukra, amelyek átfogó támogatást nyújtanak a termelőknek.

Heicz Péter üzletfejlesztési vezető, a program felelőse kifejtette: a Contivo™ három pillérre épül. Az első a talaj, melyben kímélő talajművelés, okszerű tápanyagutánpótlás és talajélet javítása a cél. A másik az ehhez alkalmazkodó hibrid- és fajtaválaszték, valamint a hatékony növényvédelem alkalmazása. A harmadik láncszem a termelési stratégia. Ide tartozik a beruházások, fejlesztések alapjainak kialakítása, pénzügyi hátterének biztosítása, valamint a jól szervezett adminisztratív háttér, amely kiszolgálja a termelő napi munkáját. A szaktanácsadói segítséget eddig hatvan gazdálkodó vette igénybe, számuk folyamatosan bővül. Az ismereteket és szolgáltatásokat csaknem 40 ezer hektárnyi termőterületen kamatoztatják.

A fenntartható és jövedelemtermelő gazdálkodást segítő stratégiai partnerségben gyártói oldalról növénytermesztési technológiát a Syngenta mellett a Väderstad, az Agro.Bio és a Yara Hungaria Kft. biztosítja. Az üzemi működést támogató elemek közül az ügyviteli rendszer tudás és informatikai hátterét az Agrovir Kft., a gépi vásárlásokat lehetővé tevő financiális hátteret a Budapest Bank Zrt. kínálja. A termény és a vagyonbiztosítást a Ge-nerali-Providencia Biztosító Zrt. nyújtja. A tudományos intézmények közül a tudásbázis felépítését és a hosszú távú kísérleti platformok létrejöttét a Debreceni Egyetem Karcagi Kutató Intézete, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara és a Magyar Tudományos Akadémia MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete segíti. A siófoki rendezvényen két új partner csatlakozott az együttműködéshez. Az Inter-M Kft. pályázat-írást és tanácsadást kínál, az Agrokont Zrt. pedig tőzsdei szaktanácsadással, értékesítési stratégia felépítésével segít. Az agrárgazdálkodók olyan egyedi szolgáltatásokat is kapnak a Contivo™ főszereplőitől, amely csak ebben a konstrukcióban érhetőek el.

Heicz Péter hozzátette: a következő időszakban a szaktanácsadói rendszer bővítése mel-lett a cél, hogy egyre több gazdaság csatlakozzon, rövid időn belül legalább 100 ezer hek-tárra bővítve a programba bevont termőterületet.

n

Kapcsolódó cikkeink