Már nem olyan koncentrált a jegestea-eladás

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 05. 27. 08:00

Értékben, az előző hasonló időszakhoz képest, 2008. április–2009. márciusban 3 százalékkal emelkedett a jegestea kiskereskedelmi forgalma, és túllépett a 14 milliárd forinton. Ugyanakkor a Nielsen Kiskereskedelmi Indexének tanúsága szerint mennyiségben 4 százalékkal kevesebbet adtak el, mint egy évvel korábban. Az ízek közül kiemelkedően legkedveltebb citrom és őszibarack részaránya valamelyest csökkent. De így is rájuk jut a – mennyiségben mért – bolti eladásból 83 százalék. Így csak a piac csekély mérvű fragmentálódásáról beszélhetünk.
A kiskereskedelmi forgalom ebben a kategóriában is éveken át koncentrálódott, ami most megtorpant. A 2 500 négyzetméternél nagyobb üzletek piaci részesedése a legutóbbi adatok szerint 31 százalék; 2 százalékponttal kisebb, mint egy évvel korábban. Viszont 1-1 százalékponttal emelkedett a 401–2 500 négyzetméteres és a 201–400 négyzetméteres szegmens mutatója; 33, illetve 16 százalékra.
Az egy literre jutó, mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagár 2007. márciusban 169, rá egy évre 174, idén a negyedik hónapban 188 forint.
A kiszerelésméretek közül újra emelkedett a másfél literes részaránya. Már a bolti eladás 79 százaléka jut rá, mennyiségben. Csökkent viszont a 3 literes részesedése. A kis kiszerelések mutatója stabilitást jelez.

A jegestea – mennyiségben mért – kiskereskedelmi forgalmából az ízek piaci részesedése, százalékban
Íz 2007. ápr.– 2008. ápr.–
2008. márc. 2009. márc.
Citrom fekete tea 51 48
Őszibarack fekete tea 36 35
Fekete ribizli fekete tea 3 3
Egyéb 10 14
Forrás: Nielsen

A jegestea – mennyiségben mért – kiskereskedelmi forgalmából a kereskedelmi márkák piaci részesedése, százalékban
2007. márc. 2008. márc. 2009. márc.
29 21 26
Forrás: NIelsen

Kapcsolódó cikkeink