Már nem Franciaország a világ legnagyobb borpiaca
Elveszítette elsőségét Franciaország a bor világpiacán, 2013-ban az Egyesült Államokban fogyott a világon a legtöbb bor – közölte a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet (OIV) kedden.
Míg az amerikaiak éves összevetésben 0,5 százalékkal több, 29,1 millió hektoliter bort vásároltak 2013-ban, Franciaországban 7 százalékkal visszaesett a borfogyasztás, 28,1 millió hektoliterre. A két ország népessége közötti különbség miatt az egy főre jutó fogyasztás így is hatszor több Franciaországban, ahol átlagban hetente majdnem 1,5 üveg (8,92 deciliter) bor fogy fejenként.
A világ három legnagyobb bortermelője Olaszország, Spanyolország és Franciaország. Ezekben az országokban hagyományosan sok bor fogy, de változnak a fogyasztói szokások – mondta Jean-Marie Aurand, az OIV főigazgatója. Az egy főre jutó franciaországi borfogyasztás 2002 és 2011 között több mint 20 százalékkal csökkent, évi 46,4 literre. Ugyanezen időszakban az Egyesült Államokban csaknem 17 százalékkal, 9,1 literre nőtt a fogyasztás. (origo, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Biztonságosabb és fogyasztóbarát piacot teremt a kkv-k számára Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


