Már minden Auchan áruházban lehet muncholni
Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes áruházukra kiterjesztették a szolgáltatást. Május elejétől tehát már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár 66%-kal kedvezményesebben hozzá lehet jutni a háromféle munch csomaghoz.
A munch csomagot „Maradtmég” fantázianéven kínálja az Auchan, visszautalva évvégi kampányukra, amellyel szintén a maradékmentésre ösztönöztek. A pékség csomag 1 500 forint értékű terméket tartalmaz, amit 500 forintért adnak, a zöldség-gyümölcs munchba 3 000 forintot érő zöldségek és gyümölcsök kerülnek, amit 1 000 forintért lehet elvinni, a főként reggelire vagy vacsorára elfogyasztható, hűtést igénylő, 6000 forint értékű mix csomagért pedig mindössze 2 000 forintot kell fizetni. A lejárat közeli és kedvelt élelmiszerek tehát akár 66%-os árengedménnyel elvihetők. A csomagok értéke és a kedvezményes ár minden áruházban egységes lesz, de a csomagokban szereplő termékek a készlettől függően áruházanként változhatnak. A “Maradtmég” csomagokat a vásárlók délután 17 óráig rendelhetik meg a Munch weboldalán vagy az applikációban. Általában 18:30-20:30 között vehetők át a csomagok a vevőszolgálatokon található Munch átvételi pontokon. A Munch weboldalán és alkalmazásán mindig naprakész információ lesz kint az átvételi idősávról és a készletekről is.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a vásárlók szeretik az Auchan „meglepetéscsomagokat”, mert azok szinte azonnal elfogynak és a visszajelzések is pozitívak. A bevezetés óta közel 3600 csomagot értékesítettek. A napi átlagos csomagszám várhatóan emelkedni fog, de már a jelenlegi mennyiséggel is éves szinten 246 millió forintnyi élelmiszert lehet megmenteni. Az adatok szerint a főként hűtött élelmiszereket tartalmazó mix csomag a legnépszerűbb, ami gyakran rejt kiváló minőségű sajátmárkás termékeket is. Az áruházlánc kiemelten kezeli a zöldség-gyümölcs Munch csomagokat, amelyekbe csakis a részletes minőségi előírásoknak megfelelve kerülhetnek be termékek. A vállalat célja ugyanis, hogy 2026-ra egyáltalán ne kelljen kidobni zöldséget és gyümölcsöt.
A munkatársak lelkesedésének és a jól szervezett csapatmunkának köszönhetően egy bő hónappal a tervezett előtt már valamennyi Auchan áruház csatlakozott a Munch-hoz. A munkatársak egy belső applikáció segítségével állítják össze a csomagokat, amelyek a lédig termékek esetében is tartalmaznak információkat az esetleges allergén összetevőkről.
„Az idei évünk fókuszában az élelmiszermentés áll – hangsúlyozta Varga-Futó Ildikó, az Auchan CSR igazgatója. – Ez a beszerzés optimalizációjától kezdve a kiárusításon át egy összetett folyamat, aminek most már a muncholás is a része lett. Nagyon örülünk, hogy a Munch szolgáltatást mind a 24 áruházunkba sikerült ilyen gyorsan bevezetni kollégáink elhivatott munkájának köszönhetően.
“Az Auchan és a Munch együttműködése egy újabb nagy lépés az élelmiszerpazarlás elleni harcban Magyarországon. Az Auchan csomagjait már az elejétől kezdve pozitív visszajelzések övezik a muncholók között, így biztos vagyok benne, hogy az újonnan csatlakozó boltok is nagy népszerűségre fognak szert tenni. Ezzel az együttműködéssel egy lépéssel közelebb léptünk ahhoz, hogy országszerte mindenhol, minden kiskereskedelmi láncnál lehessen ételt menteni a Munch-on keresztül”
– egészítette ki Perepelica Kirill, a Munch társalapítója.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fenntartható fagylaltot dob piacra az Auchan Portugáliában
Az Auchan Portugália a helyi O Gelado márkával együttműködve az élelmiszer-pazarlásra megoldást…
Tovább olvasom >Több mint 1,1 millió élelmiszercsomagot mentett meg a Munch a SPAR segítségével
A SPAR Magyarország 2022 óta több mint 1,1 millió élelmiszercsomagot…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május 19-től jön az új árrésstop a drogériákban – több ezer termék lehet érintett
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentése szerint május 19-én hatályba lép a…
Tovább olvasom >Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >