Már megvan a 2012-es ProWein dátuma
A ProWein 2012 március 4 és 6 között kerül megrendezésre, ahol a világ mindegyik fontos bortermelő régiója képviseli magát
A magyar kiállítók a jövőben 30 százalékkal nagyobb területen mutatkoznak be, mint idén a tíz kiállító. Így az Agrármarketing Centrum támogatásával 135 négyzetméter áll a várhatóan tizenöt magyar boros cég rendelkezésére. Az exportpiacuk bővítésére törekvő hazai cégek közül az utóbbi évek állandó kiállítói közé tartozik a Tokaj Kereskedőház, a Törley pezsgőkkel és balatonboglári borokkal, a Bock pincészet és Szeremley Huba Első Magyar Borháza.
A bio borok iránti érdeklődést jelzi, hogy tizenöt országból 150 cég jelentkezett termékei bemutatására. Máté Szilvia reméli, hogy ebben a szegmensben is lesz magyar kiállító. Párlat, whisky, likőr, rum és a többi égetett szeszes ital mindig érdekes kínálattal gazdagítja a Proweint. Legközelebb 300 vállalat állít ki. Köztük kisebb cégek is, amelyek regionális specialitásokkal igyekeznek új vevőket szerezni. A magyar színeket a Zwack Unicum német importőr cége képviseli majd.
A legutóbbi Prowein idén márciusban több mint 36 ezer szakmai látogatót vonzott, 51 országból.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Employer Branding az AI és a GenZ-k korában konferencia: A folytatás
2024. november 27-én a Pasaréti Közösségi Házban került megrendezésre a…
Tovább olvasom >FRUIT LOGISTICA 2025: Gyümölcsöző kapcsolatok a frissáru globális piacán
A FRUIT LOGISTICA, a világ vezető frissáru-ipari szakkiállítása, 2025. február…
Tovább olvasom >