Már meg is jelent a közlönyben a zsugorinfláció-ellenes szabályozás
A rendelet szerint februártól az üzleteknek fel kell hívnia a vásárlók figyelmét, ha a termék kiszerelése csökkent, az ára viszont nem.

Jelezni kell, ha kisebb a kiszerelés
Ezentúl jeleznie kell a boltoknak, ha egy termékből kisebb kiszerelést kezdett árulni. A kormány ezzel a zsugorinflációt szeretné letörni, ami azt jelenti, hogy miközben egy árucikk kiszerelése csökkent (például egy liter üdítő helyett már csak 0,75 liter van a palackban), az ára viszont változatlan marad – írja a Telex. Eddig is ismert volt, hogy lesz ilyen rendelet, hétfő este pedig meg is jelent a Magyar Közlönyben.
A rendeletnek megfelelően az 1 milliárd forintnyi árbevételt meghaladó üzletekben
- 2020. január 1. – 2023. július 1. között forgalmazott terméket egy újabb, kisebb térfogatú csomagolásban hoznak forgalomba, akkor a kereskedő két hónapig köteles feltüntetni, hogy ott valami kisebb lett.
- Van viszont egy kibúvó: ha a kisebb kiszerelés mellett még árulják a korábbi nagyobbat is legalább hat hónapig, akkor nem kell feltüntetni semmit.
- A rendelet február 1-jén lép hatályba.
- Azoknál a termékeknél viszont, amiket 2023. július 1. és 2024. február 29. között kezdenek el forgalmazni, ott a tájékoztatókat csak egy hónappal később, március 1-jétől kell kitenni.
- A gyártóknak és a nagykereskedőknek is tájékoztatniuk kell a boltokat arról, hogy valami kisebb lett.
- Ha ezt a gyártók és boltok nem tartják be, termékenként akár 1 millió forintos bírságot is kaphatnak.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >