Már idén elérhető lesz a GINOP támogatások harmada
Több mint 900 milliárd forint uniós fejlesztési forrás még idén elérhető lesz a mikro-, kis- és középvállalkozások számára, ami a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Program (GINOP) 2014-20-as időszakra vonatkozó 2700 milliárd forintos keretösszeg harmada – tájékoztatta Rákossy Balázs szerdán az MTI-t.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára hozzátette: 2017 júliusáig az uniós költségvetési ciklus minden magyar pályázatát kiírják, a teljes keretösszeg rendelkezésre áll majd a versenyképesség javítása, a munkahelyteremtés, a magyar ipar fejlesztése érdekében. A támogatásból pedig főként a magyar vállalkozások, kutatóhelyek, innovációs műhelyek részesülnek.
Kifejtette: a GINOP keretében eddig 22 felhívás jelent meg, amelyek elérhető forráskerete több mint 541 milliárd forint, a tervek szerint pedig 2015 végéig még 34 pályázatot hirdetnek meg csaknem 376 milliárd forint értékben.
A felhívások az Éves Fejlesztési Keret (ÉFK) tartalmának megfelelően jelennek meg, amelynek módosítása – a visszajelzéseket értékelve – jelenleg folyamatban van. A GINOP 2015-re tervezett felhívásai a valódi piaci igényeknek megfelelően, több esetben is emelt kerettel jelenhetnek meg – ismertette az államtitkár.
Rákossy Balázs emlékeztetett, hogy 2014 és 2020 között megközelítőleg 12 ezer milliárd forint uniós fejlesztési forrás érkezik Magyarországra, amelynek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre fordítja a kormány.
Beszámolt arról is, hogy a 2007-2013 közötti korábbi ciklus kifizetései jó ütemben haladnak, a támogatási időszak forrásvesztés nélkül zárható majd le és ezzel együtt a 2014-2020 közötti konstrukciók keretében beérkező támogatási kérelmek is folyamatos feldolgozás alatt vannak. Az új támogatási ciklus kezdete óta összesen 4233 darab támogatási kérelem érkezett 317 milliárd forint támogatási igénnyel, amelyből támogató döntésben eddig 737 darab projekt részesült 70 milliárd forint támogatási összeggel – foglalta össze az államtitkár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További termékekre terjeszti ki az árréscsökkentést a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Történelmi rekord: 5000 vállalkozás igényelte az első hónapban a fix 3 százalékos kkv hitelt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Idén kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Modern Gyárak Éjszakája
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Élelmezésbiztonság, AI-lufi és generációváltás – A legaktuálisabb globális jelenségekről tanácskoztak a Mesterművek résztvevői
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >500 dolgozót bocsát el a PepsiCo: két Frito-Lay üzem zár be Floridában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OKSZ kommentárja a friss inflációs adatról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


