Már az ókorban is használtak “vonalkódot”
Az ókori amforákat záró dugókon „vonalkódot” fedeztek fel olasz régészek. Az elsősorban olajszállításra használt cserépedények tetején regisztrált információk az antik kereskedelmi útvonalak feltérképezésében segíthetnek.
Százötvenezer ókori lelet került elő az észak-olasz Aquileia ókori szennyvízcsatornájából. A római alapítású város emlékei között közel hatezer „dugó” is volt, az amforák tetejét záró cserépdarabok. A többnyire a Krisztus utáni második századi dugókon a régészek jeleket vettek észre: betűket, számokat és rövidítéseket. „A modern vonalkódot helyettesítették. Ezekkel azonosították a cserépedény származási helyét, úti célját és a benne levő terméket” – mondta el az olasz hírügynökségeknek Maurizio Brora, Friuli tartomány Régésztársaságának vezetője.
Brora hozzátette, hogy Európa számos országában maradtak fenn ókori amforák, de nagy részüknek elveszett a teteje és a megmaradt dugók közül sincs mindegyik megjelölve. A vonalkóddal jelzett amfora tetők viszont értékes információkat őriztek meg a római kereskedelem irányairól.
Az antik kereskedelmi jelzések rendszerezésére és megfejtésére az olasz régészek kapcsolatba léptek többek között spanyol, osztrák, horvát kollégáikkal, akik szintén több ezer ókori amfora dugót osztályoztak már. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >