Már a Tesco áruházak 90 százaléka adományoz naponta
A Tesco számára prioritás az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem. A Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel működtetett élelmiszermentő programja a jelenlegi, megváltozott körülmények között is zavartalanul működik: a résztvevő áruházak naponta adományozzák a már nem eladható, de még fogyasztható élelmiszert a rászorulóknak. Csak a vészhelyzet kihirdetése óta így összesen 552 ezer kilogramm élelmiszert adtak át jótékony célra. Jelenleg a 201 magyarországi áruházból már 185 vesz részt az élelmiszermentő programban, ezek közül több is az elmúlt hetekben kezdte meg az adományozást.
Az áruházlánc 2014 óta működteti áruházi élelmiszermentő programját, mára a hazai áruházak több mint 90 százalékából ajánlja fel jótékony célra az élelmiszer-felesleget. A Tesco a program elindításától április végéig összesen több mint 65 millió adag ételnek megfelelő mennyiségű, azaz 26 300 tonna adománnyal támogatta a rászorulókat.
„A kötelező távolságtartás, valamint az elmúlt hetekben bevezetett egyészségügyi és biztonsági előírások kicsit megnehezítették az új áruházak bekapcsolását a programba, azonban a munkatársaim, valamint az adományokat fogadó partnerszervezetek rugalmasságának köszönhetően sikerült gyorsan megszerveznünk a folyamatok „távvezérlését”. E-mailen osztottuk meg az érintettekkel a szükséges oktató anyagokat, információkat, a kapcsolattartást pedig a korábban megszokott személyes találkozásokról digitális megoldásokra váltottuk. Büszke vagyok rá, hogy a szokatlan körülmények sem bizonyultak legyőzhetetlen akadálynak, és így mostantól még több rászorulón segíthetünk” – mondta el Bérces Éva a Tesco Magyarország élelmiszermentő programjának kidolgozója és vezetője. Az élelmiszermentés március és április folyamán többek között Pápán, Sopronban és Dunaharasztiban indult el.
A Magyar Élelmiszerbank és a partnerszervezetek visszajelzései alapján sokan kerültek már most is nehéz helyzetbe, az elkövetkező időszakban pedig a támogatásra szoruló családok számának növekedése várható. Éppen ezért jelent számukra nagy segítséget a Tesco áruházakból érkező rendszeres élelmiszer-adomány, amire most minden eddiginél nagyobb szükség van.
A fenntarthatóságra kiemelt figyelmet helyező Tesco egyik célkitűzése, hogy egyetlen falat fogyasztásra alkalmas élelmiszer se vesszen kárba. Az áruházlánc ennek eléréséhez egyrészt a megelőzésre fókuszál, amelynek keretében korszerű folyamatokat használ azért, hogy a lehető legkevesebb árucikk maradjon a polcokon, és váljon ezáltal feleslegessé vagy rosszabb esetben hulladékká. Másrészt évek óta a Magyar Élelmiszerbank Egyesület stratégiai partnereként tesz azért, hogy a még fogyasztható, ám nem eladható élelmiszert jótékony célra ajánlja fel.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Már javában tart a dinnyeszezon a Tescónál
A Tesco évről évre jelentős mennyiségű magyar görögdinnyével látja el…
Tovább olvasom >Faültetési programot támogat a Kifli.hu
A Kifli.hu 107 darab földlabdás nordmann fenyőfát adományozott a 10…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >