Mámoros borfesztivál Erdőbényén
Tokaji borok, a zempléni térség ízei, hagyományos kézműves mesterségek, gyerekeknek szánt programok fűszerezik a zempléni Erdőbénye idei fesztiválját, amelyet augusztus 12-túl 14-ig tartanak.
A harmadszor megrendezendő Bor, Mámor, Bénye Fesztivál célja Tokaj-hegyalja talán legvarázslatosabb településének, Erdőbényének bemutatása, borászataival, mezőgazdasági termelőivel, gasztronómiájával, kézműves mestereivel – mondták a szervezők.
A rendhagyó, több porondon zajló, jazz és népzenei koncertekben, kiállításokban, gyerekprogramokban bővelkedő rendezvény helyszínei a borászatok kertjei, ahol nemcsak bort kóstolhatnak a látogatók, hanem a legjobb zempléni éttermek tokaji borokhoz komponált ételeit is.
A helyiek azt szeretnék, hogy a látogatók sétálgassanak a falu utcáin, térjenek be a borászatok portáira, üljenek le a kertekben, kóstoljanak ételeket, borokat, hallgassanak zenét, és érezzék át a vidék sajátos hangulatát. Mindegyik helyszínen egy kicsit más hangulattal lehet találkozni, színes kavalkáddal, igazi egyéniségekkel.
A tájház udvarán berendezett piacon zempléni finomságokat és kézművestermékeket vásárolhatnak a látogatók.
A fesztivál szervezői a kisgyerekes családok számára is vonzó programot állítottak össze, fellép Gryllus Vilmos, lesznek gólyalábasok, bohócok, kézműves foglalkozások, báránysimogató, továbbá megtekinthető a kovács- és kádárműhelyben zajló munka is – írja az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >Idén is gazdára várnak a Green Pledge védjegyek!
Újra várja a pályázatokat a Green Pledge – a kezdeményezés immár harmadik…
Tovább olvasom >