Májustól működik az országos jégkármérséklő rendszer
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) egy sajtótájékoztató keretében mutatta be azt az Európában is egyedülálló, talajgenerátoros módszerre épülő, országos jégkármérséklő rendszert, amelyet a tervek szerint 2018. május 1-jén állítanak üzembe. A dunaharaszti rendezvényen a sajtó munkatársai működés közben is megtekinthették a manuális és az automata talajgenerátort.
– Magyarországon az elmúlt 35 év megfigyelései alapján a teljes mezőgazdasági kár mintegy 20 százalékát a jégkár tette ki. Úgy gondoljuk, hogy most egy olyan programot indítottunk el, amely a termelők számára is komoly segítséget tud majd a jövőben nyújtani. A szándékunk az volt, hogy egy országos lefedettségű, teljesen egységes működési szerkezetű megoldást találjunk – hangsúlyozta a jégkármentesítő rendszerre utalva Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, aki hozzátette, hogy ezek a technológiák teljes egészében ezüst-jodid légkörbe juttatásán alapszanak. Különbség mindössze abban van, hogy ezt milyen módszerrel – rakétával, repülőgéppel, helikopterrel vagy talajgenerátorral – teszik meg.
– Egy ilyen típusú védekezésben elköltött minden egyes forint 32-33 forint termelési értéket képes megvédeni, tehát összességében minden esztendőben az éves kamarai tagdíjbevétel tízszeresét, mintegy 50 milliárd forintot tudunk megóvni – emelte ki Győrffy Balázs. A NAK elnöke, aki hozzátette: – A rendszer kiépítésének kétmilliárd forintos költségéből mintegy 1,8 milliárdot a Vidékfejlesztési Programból tudunk finanszírozni. A május elsejével induló jégesőszezonra ez a rendszer már működőképes lesz – mondta el Győrffy Balázs, aki azt is hozzátette, hogy az éves működési költség a becslések szerint várhatóan 1,5 milliárd forint körül alakul majd. Ezt a kárenyhítési alapból kívánják finanszírozni, így az a gazdáknak semmilyen pluszköltséget nem fog jelenteni. //
Kapcsolódó cikkeink
Idén a tavalyinál 10 százalékkal több újbor készült
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar pezsgő koronázza meg az év végi ünnepeket!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Élmény, időzítés, tudatosság: új utazási logika rajzolódik ki 2026 felé
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fordulópont előtt a Temu-modell: 2026-tól drágulhat az extrán olcsó online import
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hiába feleződött a kakaó ára, a csokoládé nem lesz olcsóbb
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
