Májustól elindul a jégkár-mérséklő rendszer
Májustól már használható az ország egész területére kiterjedő jégkár-mérséklő rendszer, a Jéger – írja az agrarszektor.hu. A biztosítók és az eddig három megyében kiépített kárelhárító eszközök tapasztalatai szerint azonban a hirtelen jött viharok ellen ez sem nyújt teljes körű védelmet, és agrárbiztosítással együtt lenne igazán hatékony.
Magyarországon négy társaságnál köthető agrárbiztosítás, amely a jégverés okozta károkat is lefedi, májustól azonban működésbe lép az ország egész területére kiterjedő jégkár-mérséklő rendszer, a Jéger. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) adatai szerint az összes mezőgazdasági kár 20 százalékát okozza jégverés. A biztosítói adatok alapján ez azonban így is jelentős, tavaly például csaknem 9 milliárd forintot fizettek ki ilyen jogcímen a gazdálkodóknak. A biztosítók szerint pár évnek el kell telnie, amíg a rendszer hatásosságáról pontos képet lehet majd kialakítani – írja közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Három dunántúli megyében (Somogy, Baranya és Tolna) már régebb óta működik egy 141 talajgenerátorból álló hálózat, amely része lesz az országos rendszernek. A NEFELA Dél-magyarországi Jégeső-elhárítási Egyesülés adatai szerint harminc év alatt 74 százalékkal csökkent a mezőgazdasági jégkár a térségben. A biztosítói adatok szerint a kifizetett kártalanítások azonban még így is magasak. A három talajgenerátoros megyében a nyilvántartott kártalanítások csaknem harmadát tették ki a jégkár miatt kifizett összegek tavaly.
A rendszer elindításával tehát nem szűnik meg minden probléma és nem szüntethető meg a jégeső. A biztosítókhoz érkező visszajelzések szerint egyébként a generátorok működési területén többször tapasztalt jelenség, hogy az apró jégszemek a felhőben sok esetben összetapadnak, és végül mégis nagy jégdarabokként hullanak alá.
A technológia fontos elemét képezik a pontos előrejelzések, mivel a hatékony működéshez a tényleges vihar előtt 2-3 órával már be kell kapcsolni a berendezéseket. A rendszer kiépítői az Országos Meteorológiai Szolgálattól (OMSZ) várják annak előrejelzését, hogy mikor kell be-, illetve kikapcsolni a generátorokat. (A több mint ezer eszközből ugyanis csak kétszáz működik majd automatikusan.)
Szakértők szerint a rendszer elsősorban azokban az esetekben bizonyulhat hasznosnak, amikor a viharokat már jóval az érkezésük előtt be lehet mérni. Ám továbbra is gondokat okozhatnak a helyi záporok és zivatarok, ezek ugyanis sokszor olyan hirtelen érkeznek, hogy sokáig még felhő sem jelzi az érkezésüket. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Az Agrárminisztérium emelt összegű nemzeti forrást biztosít az állattartók számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: a madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: október 31-én az Aszályvédelmi Operatív Törzs ideiglenesen befejezte a munkáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Biztonságosabb és fogyasztóbarát piacot teremt a kkv-k számára Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
