Májusban visszaesett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban
Májusban éves szinten 6,9 százalékkal visszaesett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban az áprilisi 6,9 százalékos növekedés után – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában.

Az április növekedést májusban vissza is adta a cseh kiskereskedelem
A májusi kiskereskedelmi forgalom visszaesése magasabb, mint azt az elemzők várták.
A gyógyszertárakat és a drogériákat kivéve minden üzlettípusban kisebb volt a forgalom, mint egy éve. Havi összehasonlításban a májusi forgalomcsökkenés 2,3 százalékot tett ki.
„Az összehasonlítás adatait nagymértékben befolyásolta az a tény, hogy tavaly májusban a pandémiai okozta korlátozások feloldásával jelentősen megugrott a forgalom számos üzlettípusban” – mutatott rá Jana Gotvaldová, a statisztikai hivatal szakigazgatója.
Jellemző, hogy az internetes üzletek forgalma immár ötödik hónapja egymás után csökkent, ezúttal mintegy 10 százalékkal. Ugyanakkor látni kell, hogy a koronavirus járvány előtti utolsó év, 2019 májusához viszonyítva a mai szint több mint egyharmaddal magasabb – jegyezte meg Gotvaldová.
A koronavírus-járvány 2020 márciusában robbant ki Csehországban, minek következtében egészen 2022 elejéig több szakaszban hónapokig korlátozva volt a normális forgalom az üzletekben. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Hungarian Food Business Program 25. eseményén 24 magyar gyártó mutatkozott be Prágában
Rekordszámú résztvevővel zajlott le a Hungarian Food Business Program jubileumi,…
Tovább olvasom >Colliers: a közép-kelet-európai kereskedelmi ingatlanpiac fellendülése folytatódott az első negyedévben
Az első negyedévben folytatódott a közép-kelet-európai kereskedelmi ingatlanpiac fellendülése: a…
Tovább olvasom >Márciusban is 2,7 százalékos volt az éves infláció Csehországban
Márciusban éves szinten 2,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Csehországban,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >