Májusban kilenc hónap óta először javult a GKI konjunktúraindexe
Májusban a tavaly október óta tartó zuhanás, majd az áprilisi stagnálás után érzékelhetően emelkedett a GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint az üzleti szféra és a fogyasztók várakozása egyaránt javult. A kereskedelmi bizalmi index értéke a 2009 januárjában mért enyhe növekedést követően februárban és márciusban csökkent, áprilisban és májusban ismét valamelyest növekedett. Markánsan emelkedett viszont a szolgáltatói bizalmi index értéke és az üzletmenet megítélése is valamivel kedvezőbb lett. Minden ágazatban az árcsökkentésre számító cégek vannak többségben, s érezhetően csökkentek a fogyasztók inflációs várakozásai is. Főleg a további romlásra számító cégek aránya csökkent jelentősen, de a már rövid távon is javulásban bízók aránya is megközelítette az 5-10 százalékot (a korábbi nulla közeli arányhoz képest). Májusban hosszan tartó zuhanás után először javultak a fogyasztók várakozásai is. Mérséklődött a munkanélküliségtől való félelem, és kevésbé pesszimista lett a lakosság saját pénzügyi helyzetére és rövid távú megtakarítási képességére vonatkozó véleménye is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >