Májusban ismét Nyitott Pince Napok

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 03. 12. 00:06

Idén pünkösd helyett május második hétvégéjén tartják a borturizmust népszerűsítő Nyitott Pince Napokat. Az 1996-ban Pünkösdi Bortúra néven indított eseményhez 2005-ben a Magyar Turizmus (MT) Zrt. is csatlakozott.

A Nyitott Pincék Szövetsége, az MT Zrt. és a Bacchus Arts Stúdió közös rendezvényén azok a pincészetek vehetnek részt, akik vállalják, hogy május 8-án és 9-én reggel 9-től este 7 óráig nyitva tartanak, és minimum háromféle, kedvezményes áron kóstolható borral várják a vendégeket.
További elvárás, hogy a látogatókat a gazda vagy borértő személyzet fogadja, bemutatva nekik a pincét és a borkészítés műhelytitkait. A szervezők honlapján olvasható tájékoztató alapján a pincészetek 10-50 százalékos kedvezményt adnak majd kóstolóik és termékeik árából, néhány cég borait pedig ingyen kóstolhatják meg a vendégek.
A bortúrák népszerűsítése érdekében több marketingmódszert is bevetnek a szervezők, az intenzív kampányért azonban fizetniük kell az akcióban részt vevő borospincéknek.
A rendezvényhez tavaly 150-nél is több pincészet csatlakozott, 3 nap alatt közel 23 ezer borkedvelőt láttak vendégül. Azok a cégek, akik az idei akció iránt érdeklődnek, március 28-ig jelezhetik részvételi szándékukat a szövetségnél – írja az Origo.




Kapcsolódó cikkeink