Májusban is emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban
Májusban is emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban, míg áprilisban 1,5 százalékos, májusban 1,2 százalékos volt az emelkedés az egy évvel korábbihoz képest – közölte a cseh statisztikai hivatal csütörtökön.
A májusi kiskereskedelmi forgalom emelkedését elsősorban a gépkocsieladás befolyásolta. Az autóeladások és az autójavítások forgalma 3,8 százalékkal emelkedett, a nem élelmiszer jellegű cikkek forgalma pedig 1,4 százalékkal.
Továbbra is gyors az internetes üzletek, illetve a postai csomagküldő szolgáltatások forgalmának emelkedése. Májusban éves szinten 22,7 százalékos volt a növekedés.
Helyi elemzők szerint a májusi eredmény kellemes meglepetés, mert általános volt a várakozás, hogy májusban visszaesik a kiskereskedelmi forgalom.
„Az emberek nem költöttek sokat az élelmiszerekre és az üzemanyagokra” – mutatott rá a statisztikai hivatal. Elemzők szerint a kiskereskedelmi forgalom immár második havi emelkedése ellenére a cseh gazdaság továbbra sem mutat olyan jeleket, hogy jelentősen emelkedő pályára állt volna rá.
„A felmérések azt mutatják, hogy az emberek továbbra is nagyon meggondolják, mire költik pénzüket. Általában csak a szükséges dolgokat veszik meg, s ez kihatással van a kiskereskedelemre is” – jegyezte meg Tomás Volt, a CitFin csoport elemzője.
Többségi vélemény, hogy a gazdaság növekedésére és a kiskereskedelmi forgalom nagyobb mértékű emelkedésére csak 2014 első felében lehet számítani. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >