Májusban dönthetnek a 2020 utáni uniós agrártámogatásokról
Vélhetően májusban döntenek majd az európai uniós állam és kormányfők az unió 2020 utáni költségvetéséről és a közös agrárpolitikára (KAP) fordítható források összegéről – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az államtitkár szerint arra kell majd figyelni, hogy ha a közös agrárpolitika forrásait jelképező „torta változik is, azon belül a Magyarországnak agrár- és vidékfejlesztés címen adott tortaszelet arányaiban ne változzon”. Jelenleg ez az arány 3,2 százalék, miközben az EU-n belül a magyar mezőgazdaság súlya 2 százalék – tette hozzá.
Arról is beszámolt, hogy a magyar kormány céljai megvalósítása érdekében keresi a partnereket, folyamatosan tárgyalnak a visegrádi országokkal, Romániával, Bulgáriával, Szlovéniával a kérdésben, ezen felül Franciaországgal is kétoldalú megbeszéléseket folytatnak.
Czerván György a KAP fontosságáról elmondta, hogy ez az unió leghatékonyabb gazdaságpolitikája. Továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy az uniós támogatások nélkül Magyarországon csak a növénytermesztés lenne eredményes, az állattenyésztést tekintve pedig csak a baromfi ágazat tudna nyereséges lenni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az EU-Mercosur megállapodás ellen tiltakozó gazdák akadályozzák több autópálya forgalmát Belgiumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Innovatív magkezelési megoldást fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több ezer gazda tüntetett Varsóban a Mercosur-megállapodás ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink

Tovább olvasom >