Májusban 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben
A nyers adatok szerint májusban 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A naptárhatással kiigazított adatok a májusi forgalom 2,7 százalékos növekedését mutatják.
A nyers adatok szerint az élelmiszerek forgalmazásából származó árbevétel 0,2 százalékkel volt kisebb, mint 2024 májusában, a nem élelmiszer jellegű termékek terén 6,3 százalékos növekedés, az üzemanyagok terén pedig 1,4 százalékos csökkenés mutatkozik.
A naptárhatással kiigazított adatok azt mutatják, az élelmiszerek esetében 1 százalékkal csökkent a forgalom, míg a nem élelmiszer jellegű termékek és az üzemanyagok esetében 7,7, illetve 1,2 százalékkal nőtt.
Áprilishoz képest a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában, a naptárhatással és szezonalitással kiigazított adatok szerint pedig 0,5 százalékkal csökkent.
Az év első öt hónapjában a nyers adatok szerint 2,6 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adatok szerint pedig 3,5 százalékkal volt nagyobb a kiskereskedelmi árbevétel Romániában, mint 2024 azonos időszakában.
Az élelmiszerek forgalmazásából származó árbevétel a nyers adatok és a naptárhatással kiigazított adatok szerint egyaránt csökkent, 1,2, illetve 0,1 százalékkal.
A nem élelmiszer jellegű termékek esetében az árbevétel a nyers adatok szerint 5,9 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adatok szerint pedig 7,2 százalékkal emelkedett. Az üzemanyagok forgalmazásából származó árbevétel a nyers adatok szerint 2,1 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adatok szerint pedig 1,2 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban.
Kapcsolódó cikkeink
A Schwarz Csoporté lehet a romániai La Cocoș
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: A hóhelyzet alakította a boltok forgalmát januárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Helyi üzletemberek vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az iráni konfliktus a vásárlásokban is érezhető
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2025-ben is magas volt a hazai infláció EU-s összevetésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

