Május 11-én Sopronban indítja a fesztiválszezont a HEINEKEN Hungária Zrt.
A 2023-ban első alkalommal megrendezett SopronFest bebizonyította: Sopron nem maradhat fesztivál nélkül, a fesztivál pedig Soproni nélkül. Így május 11-től a márka támogatásával ismét fesztiválhangulat járja majd át a várost, hiszen a tavalyi évhez képest kibővített programkínálattal, tíz napon keresztül várják az érdeklődőket. Természetesen koncertekből sem lesz hiány, olyan előadók lépnek majd színpadra Sopron szívében, mint Azahriah, Dzsúdló vagy a Carson Coma. Az eseményen résztvevők pedig nem csak a szervezők által biztosított izgalmas programokon vehetnek majd részt, a HEINEKEN Hungária Zrt. meglepetéssel is készül számukra.
Elindítja a 2024-es fesztiválszezont a HEINEKEN Hungária Zrt. Nem véletlenül a SopronFest az első állomás, hiszen a működésében is kiemelt jelentőségű várossal közel 130 éves közös múltra tekinthetnek vissza a Soproni gyár jóvoltából.
“Idén is nagy örömmel veszünk részt a SopronFesten. Ez az esemény már második alkalommal teremt lehetőséget arra, hogy fogyasztóinkkal együtt fedezzük fel a város varázsát és kultúráját. Az együtt töltött idő és a közös élmények valódi értéket jelentenek, ennek megfelelően izgatottan készülünk arra, hogy újabb emlékezetes pillanatokat nyújtsunk a fesztivál résztvevőinek”
– mondta Perényi Katalin, a HEINEKEN Hungária Zrt. Marketing Igazgatója, aki azt is elárulta, a fesztiválozóknak meglepetéssel is készülnek a helyszínen.
A fesztivál hetében a HEINEKEN Hungária Zrt. és a Soproni Egyetem hosszútávú együttműködésének keretében a vállalat május 14-én az intézmény Söralátét elnevezésű rendezvénysorozatába is bekapcsolódik. Lados Péter, a HEINEKEN Hungária Zrt. sörfőző mestere többek között a sörkultúráról, a Soproni termékek gyártásáról, valamint a felelős alkoholfogyasztás fontosságáról tart interaktív előadást a Ligneumban. Az esti „Söralátét” koncerten Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák zenéje mellé pedig a megújult csomagolású, alkoholmentes gyümölcsös Soproni 0.0% termékek mellett csapolt Soproni Klasszikus és Soproni 1895 söröket kóstolhat a hallgatóság a HEINEKEN kínálatából.
A május 11-én induló, összesen tíz napon át tartó eseményen izgalmas beszélgetéseket követhetnek majd végig a látogatók. Délutánonként szakértők és ismert médiaszemélyiségek olyan témákban osztják majd meg gondolataikat, mint a gasztronómia, a sport és a fenntarthatóság. Az esték azonban már inkább a szórakozásról szólnak majd, hiszen a Főtér színpadán a nemzetközi és a hazai zenei szcéna legnépszerűbb előadói is helyet kapnak: Alle Farbentől a Beton.Hofin át egészen Demjén Ferencig sokféle műfaj képviselteti magát a fesztiválon, sőt a Halott Pénzt és Azahriah-t is csak a SopronFest színpadán láthatják majd a rajongók a Puskás Arénában tervezett koncertjük előtt. A tapasztalatok és a visszajelzések alapján a szervezők már most a 2023-as nézőszám megduplázására számítanak.
A Soproni Sörnapok legtöbb eseménye díjmentesen látogatható. Az idén második szülinapját ünneplő SopronFest weboldalán még van lehetőség az elővételben értékesített napijegyek és bérletek beszerzésére.
Kapcsolódó cikkeink
Megérkeztek a Gösser Spritz sörkoktélok!
A Gösser újdonságai az epres Gösser Beer Spritz „Strawberry” és…
Tovább olvasom >Folytatja együttműködését a HEINEKEN Hungária Zrt. és a Soproni Egyetem a fiatal felnőttek felelős alkoholfogyasztásáért
A HEINEKEN Hungária Zrt. és a Soproni Egyetem régóta tartó…
Tovább olvasom >Merülj el Budapest pillanataiban! – a Gösser kampánya a lazítást szorgalmazza
Felfedezni Budapest titokzatos helyszíneit vagy egy padon ülve feltöltődni? Szabad! Merülj…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >