Magyarországon nem találtak spanyol eredetű fertőzött élelmiszert
Valamennyi spanyol eredetű élelmiszert ellenőrizték hazánkban, s nem találtak köztük fertőzöttet – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn, aki az európai uniós agrárminiszterek informális debreceni találkozója kapcsán nyilatkozott a sajtónak.
„Magam is kíváncsian várom a vizsgálatok végét, hogy kiderüljön, hogyan került az élelmiszerláncba fertőzött uborka” – tette hozzá a tárcavezető. Szavai szerint az országok ki vannak téve hasonló helyzeteknek, „a haszonszerzés, a kapzsiság, a lelkiismeretlenség ide vezethet”.
Fazekas Sándor felhívta a figyelmet a hatósági ellenőrzések fontosságára, amelyeket szükség szerint több termékre is kiterjesztenek, legyen az uborka, méz vagy húsáru. Példaként említette, hogy a közelmúltban húsüzemet zártak be Magyarországon minőségi kifogások miatt.
Az Európai Unió agrárminisztereinek találkozójára vasárnap délután érkeztek meg a tagországok tárcavezetői. Nem vesz részt a találkozón Franciaország, Németország és Csehország agrárminisztere, őket helyetteseik képviselik a találkozón.
Hétfőn reggel a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Centrumában biopiknikkel kezdődött a program. Az egyetemről Fábián István rektor, a centrum működéséről Nagy János centrumelnök tájékoztatta a tárcavezetőket, akik ezután a környékbeli biogazdaságok termékeit és az egyetemen folyó tudományos kutatások eredményeként készített innovatív élelmiszereket kóstolhattak.
A program a Hortobágyon folytatódik, ahol a miniszterek megtekintik a pásztormúzeumot és a kirakodóvásárt, a Hortobágyi Nemzeti Park látogatóközpontját, részt vesznek a kilenclyukú híd melletti betyárcsárda átadásán, s megtekintik a helyi vadasparkot.
Az agrárminiszterek találkozója kedden Debrecenben zártkörű munkatalálkozóval folytatódik. Fazekas Sándor ezzel összefüggésben elmondta: kettős célja van a mostani találkozónak: egyrészt hazánk bemutatkozása, másrészt az állattenyésztés jövőjével, a takarmányozás helyzetével összefüggő kérdések áttekintése. Természetesen szó lesz a keddi megbeszélésen a fertőzött spanyol uborka kapcsán kialakult helyzetről is – írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >