Magyarországon évente mintegy kétmillió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik
Az indokolatlan fogyasztás környezeti veszélyeire és a hulladékok újrahasznosításának fontosságára hívta fel a figyelmet Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Siófokon. Egyúttal bejelentette a használt elemek és mobiltelefonok begyűjtésére indított iskolai versenyt.
A volt államfő a fenntarthatósági témahét keretében a Siófoki Szakképzési Centrum diákjainak tartott előadásában azt mondta, felmérések szerint a megvásárolt áruk harminc százalékát egyszer sem használták, Magyarországon pedig évente mintegy kétmillió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik.
Ismertette, 2024-ben várhatóan 63 millió tonna elektronikai hulladék keletkezik globálisan, ez a mennyiség 2030-ra 74,7 millió tonnára nő. A mobiltelefonok fajlagosan több aranyat tartalmaznak, mint a nemesfémet tartalmazó kőzet, és sokkal inkább környezetbarát a használt készülékekből aranyat előállítani, mint a bányászat során – jegyezte meg.
Kitért arra is, hogy az IT-szektor felel a globális energiafelhasználás tíz és a széndioxid-kibocsátás 5 százalékáért világszerte, illetve a mobiltelefon- és mikrocsipgyártás egyaránt jelentős mennyiségű tiszta vizet igényel.
Ismertette a PontVelem Okos Programot, amelynek keretében április 22-től május végéig iskolákban gyűjtik össze a használt mobiltelefonokat és elemeket. Az Elő a telóval! című, a Kék Bolygó Alapítvány és a MOHU által meghirdetett versenyre a pontvelem.hu-n kell regisztrálni és értékes ajándékokhoz lehet jutni.
Áder János szerint a fő kérdés ma az, hogy egy véges bolygón lehet-e végtelen fogyasztás és növekedés. A Föld lakossága ma egy év alatt 1,7 Földet használ el – tette hozzá.
A megoldások között megemlítette a fogyasztásban tanúsítandó önmérsékletet, a szelektív hulladékgyűjtést és az újrahasznosítás módjait. Utalt arra, hogy július 1-től betétdíjasak és visszaválthatók lesznek a pet-, az üvegpalacok, valamint az alumíniumdobozok. Az alumínium újrahasznosításával az elsődleges gyártás energiaszükségletének 95 százaléka megtakarítható – tette hozzá.
Áder János beszélt olyan – magyar innovációt tartalmazó – megoldásokról is, mint például a sörtörköly feldolgozása élelmiszerré, az ételmaradékok komposzttá, energiává alakítása, vagy a műanyagok baktériummal történő lebontása.
Matolcsy Miklós, a témahét szervezője elmondta, a programot kilencedik alkalommal rendezik meg, idén eddig csaknem 1750 általános és középiskola jelezte részvételét, és akár négyszázezer diák számára lehet kiemelt téma a fenntarthatóság.
Kapcsolódó cikkeink
Alumínium csillogás a márkaépítésben
Fenntarthatósággal kapcsolatos aktuális kérdéseket járták körbe a Magyar Marketing Szövetség…
Tovább olvasom >Palackvisszaváltó automata fesztiválokra
Mobil visszaváltó automatát mutatott be a MOHU, amelyet kifejezetten fesztiválokra…
Tovább olvasom >Szakmai elismerés az ipartestületnek
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete idén újra bekerült a TOP10 meghatározó,…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >