Magyarországon a napi fogyasztási cikkek átlag 5 százalékkal drágultak
A magyarországi élelmiszer-kiskereskedelem átlagárai 5 százalékkal emelkedtek idén a második negyedévben, a tavalyi hasonló periódushoz viszonyítva. Ennél nagyobb arányban csak Törökországban és Finnországban drágult az élelmiszer, a háztartási vegyi áru, valamint a kozmetikum, átlag 8, illetve 7 százalékkal. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat 21 európai országban végzett felmérése.
– Amíg az első negyedévben a magyar trend hasonlított a vizsgált országok átlagához, addig az április–júniusi adatok eltérnek a fő iránytól – tájékoztat Szalókyné Tóth Judit, a Nielsen igazgatója. – Nálunk ugyanis 3 százalékkal emelkedett az élelmiszer-kiskereskedelem bevétele, a múlt évi második negyedévhez képest. Ez a legmagasabb mutató 2009 második negyedéve óta. Mennyiséget tekintve azonban 2 százalékkal kevesebbet adtak el a boltokban, mint egy évvel korábban.
Viszont a vizsgált 21 európai ország élelmiszer-kiskereskedelmének forgalma értékben is, mennyiségben is bővült a második negyedév során, értékben átlagosan 5 százalékkal. Ez a nominális növekedés legnagyobb mutatója a 2008. évi harmadik negyedév óta. Az átlagárak 3 százalékos európai emelkedése szintén kiemelkedik a legutóbbi tíz negyedév számai közül.
A mennyiségi eladás a vizsgált országokban átlag 2 százalékkal bővült az idei második negyedévben, a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Komoly veszélybe kerülhetnek a magyar élelmiszergyártók az árrésstop miatt
Az árrésstop bevezetése nyomán eddig szigorúan titkolt információk kerültek nyilvánosságra:…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: az árrésstoppal érintett élelmiszereknek átlagosan 17,7 százalékkal csökkent az ára
Az árrésstop egy hete lépett életbe, az érintett élelmiszereknek átlagosan…
Tovább olvasom >NAV: a webáruházak sem bújhatnak ki a kiskereskedelmi adó megfizetése alól
A kiskereskedelmi adót a webáruházaknak is fizetniük kell, ha az…
Tovább olvasom >