Magyarországi telephelyének eladását tervezi a Triumph
Megszünteti a burgenlandi Felsőőrben (Oberwart) működő üzemét és magyarországi telephelyének eladását tervezi a Triumph fehérneműgyártó cég, a vállalat közlése szerint.
A cég MTI-hez eljuttatott közleménye szerint első lépésként a dunaújvárosi gyár kapacitásának csökkentését tervezik 2015. augusztus végéig, amely 170 főt érint majd a jelenlegi 412 alkalmazottból. Továbbá a gyártó kapacitásának csökkentése miatt a cég dunaújvárosi gyárának, a Body Fashion Magyarország Kft.-nek eladási lehetőségét is mérlegelik.
A felsőőri gyár, ahol 210 alkalmazottat foglalkoztatnak, 2015 végén állítja le a termelést és további személyi leépítéseket terveznek a cég bécsújhelyi (Wiener Neustadt) telephelyén is, a cég képviselői azonban pontos számokat még nem közöltek.
A gyártó közleménye szerint a döntés többek között a cég beszállítói és gyártó kapacitásának optimalizálását célzó új vállalati stratégia része. Eszerint a vállalat célja, hogy gyártó kapacitásának versenyképességét megőrizze, erre azonban a fontosabb európai piacokon jelenleg tapasztalható ár és költségszint növekedés, és az árfolyam kockázat kiemelten negatív hatással van.
Az ausztriai, németországi és magyarországi helyi forgalmazókkal való közös munkán nem kívánnak változtatni. A cég a következő napokban az érintett munkavállalók érdekében fokozottabban együttműködést ígért iparági partnereivel.
Ausztriában elsősorban a szintén a cégcsoporthoz tartozó Sloggi márkára és annak fejlesztésére fognak koncentrálni, a márka előgyártási folyamatai Bécsújhelyen zajlanak továbbra is.
Hans Niessl burgenlandi tartományfőnök a felsőőri elbocsátások érintetteinek segítésére egy legalább kétszázezer euró értékű munkaerőalap létrehozását jelentette be.
Felsőőr polgármesterének elmondása szerint nem értesítették előre a tervezett lépésről. Úgy fogalmazott: a bezárás komoly munkaerő.piaci nehézséget jelent majd a városnak, ő maga kiáll az érintett dolgozók védelméért.
Bécsújhely polgármestere a jövő hét elején folytat megbeszéléseket az átalakítás időtervéről és menetéről.
A német cég, a világ egyik legnagyobb fehérnemű gyártója 2010-ben zárta be a stájerországi Hartbergben működő üzemét, ahol 300 dolgozót foglalkoztatott. 2013-ban a burgenlandi Felsőpulyán (Oberpullendorf) és az alsó-ausztriai Aspangban zárt be gyárakat, így szüntetve meg 350 munkahelyet.
Az 1886-ban Németországban alapított cégnek jelenleg 49 leányvállalata van és 120 országban van jelen. A Triumph International 2013-ban 33 ezer munkavállalóval 1,8 milliárd eurós forgalmat bonyolított.
A Triumph magyarországi leányvállalata 1989 óta van jelen a hazai piacon, termékeit 24 saját és franchise márkaboltban és több mint 300 viszonteladó partneren keresztül értékesíti. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >