Magyarországi cég épít wellnessközpontot az erdélyi Nagyváradon
A Kész Építő és Szerelő Zrt. építi meg Nagyváradon a polgármesteri hivatal megbízásából azt a csaknem 20 millió euró értékű wellnessközpontot, amelyre az önkormányzat európai uniós pénzeket pályázott meg – közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.
A helyi önkormányzat tavaly augusztusban hirdetett versenytárgyalást a szabadidős központ megépítésére, és most a magyar cég ajánlatát fogadta el. A szerződés értéke áfával együtt 85,6 millió lej (5,9 milliárd forint). Az eredetileg áfamentesen 81,1 millió lejre (5,6 milliárd forint) becsült szerződést a magyar vállalat 69,8 millió lejes (4,8 milliárd forint) árajánlattal nyerte meg.
A Nymphaea (Tündérrózsa) nevet viselő wellnessközpont a nagyváradi városi strand helyén épül meg. A szabadidős központ hat épületet és hét szabadtéri medencét foglal magában. A létesítmény európai uniós pénzből épül meg, amelyre a nagyváradi önkormányzat pályázott.
A Kész Építő Zrt. 2001 óta van jelen Romániában, akkor alapította ugyanis Kolozsváron első külföldi leányvállalatát, amely számos ipari csarnok, logisztikai központ és egyéb létesítményt épített, illetve újított fel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A világsztárok a hangulat mellett a turizmust is felpörgették
Világsztárok adták egymásnak a színpadot Budapest megakoncert-helyszínein az elmúlt héten.…
Tovább olvasom >Vitályos Eszter: a turizmus Magyarország egyik húzóágazata
A turizmus Magyarország egyik húzóágazata, jelenleg Magyarországon több mint 400…
Tovább olvasom >Nemzetközi felmérés: rekordmagas az utazási kedv Európában a globális feszültségek ellenére is
Az éghajlatváltozás, a globális bizonytalanságok és a geopolitikai zavarok ellenére…
Tovább olvasom >További cikkeink
Váratlan páros: Magyar nagymama tanította rétest nyújtani a spanyol sztárséfet
Folytatódott Dani García gasztronómiai kalandozása Magyarországon. A Bibo Budapest étlapjára…
Tovább olvasom >14 év alattiak kizárva: új szabályok a budapesti gyógyfürdőkben
Újabb korlátozás lép életbe a fővárosi fürdőkben: a Rudas és…
Tovább olvasom >Így mulat egy kínai úr! – A nap videója
Ha létezik a tenger gyümölcseinek szánt paradicsom, akkor ezek az…
Tovább olvasom >