Magyarország teljes területéről exportálható sertéshús Japánba
Magyarország teljes területéről ismét exportálható a sertéshús Japánba, a japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium július 23-án ugyanis bejelentette a korábbi korlátozás megszüntetését – tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-t.
A korlátozás feloldását az tette lehetővé, hogy a japán hatóságok lezárták az eddig tilalom alatt álló négy magyar megyében – Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén – a vaddisznóban előfordult klasszikus sertéspestis-mentességével kapcsolatos, mindenre kiterjedő vizsgálataikat. Ezek során megállapították, hogy az érintett megyék megfelelnek a japán állategészségügyi követelményeknek, és nincs akadálya az exportnak.
Az FM szerint a mostani siker – a tokiói magyar nagykövetség elengedhetetlen közreműködése mellett – annak köszönhető, hogy Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár ez év márciusában látogatást tett Japánban, valamint az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) májusi éves közgyűlésén is kétoldalú tárgyalást folytatott az ügyről.
A japán agárminisztérium kiemelte: a különleges és rendkívül jó minőségű, magyar mangalicából származó sertéshúsra komoly piaci igény mutatkozik a szigetországban. Következő lépésként pedig megkezdődhet a kiszállításhoz szükséges jelenlegi dokumentáció és állat-egészségügyi bizonyítvány módosítása – jelezte az FM. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >