Magyarország rekordévet zárt 2014-ben az uniós források kifizetésében

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 01. 07. 11:12

Magyarország 2014-ben rekordévet zárt az uniós fejlesztési források kifizetésében, az adatok alapján szinte biztosra vehető az előző költségvetési időszak forrásainak 100 százalékos felhasználása – nyilatkozta Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár.

EU

Elmondta: 2014. december végi adatok alapján 1845 milliárd forintot már kifizettek, de ez a szám még valamelyest növekedhet, hiszen az ünnepnapok miatt a kereskedelmi bankok visszajelzései még beérkezhetnek a Magyar Államkincstárhoz.

Csepreghy Nándor hangsúlyozta: ezzel Magyarország 6865 milliárd forintot kifizetett a 2007-2013-as fejlesztési forrásokból. A kormányzat várakozása szerint szinte biztosra vehető a 2007-2013-as uniós fejlesztési ciklusban Magyarország számára rendelkezésre álló fejlesztési forrás 100 százalékos kifizetési szintjének elérése, hiszen 2015-ben kevesebb pénzt kell kifizetni, mint a korábbi években – például 2013-ban vagy 2014-ben -, ráadásul sokkal több pályázatot fejeznek be és számolnak el a kedvezményezettek.

A helyettes államtitkár szerint így Magyarország lehet az első tagállam, amely a rendelkezésre álló fejlesztési keretet 100 százalékban felhasználja. Csepreghy Nándor kiemelte, hogy nem váltak be azok a jóslatok, amelyek jelentős uniós forrásvesztésről szóltak, hiszen 150 milliárd forinttal teljesítette túl Magyarország az időarányos szintet.

A 2007-2013-as időszak kifizetései 2015-ben véglegesen lezárulnak – emlékeztetett a helyettes államtitkár, hozzátéve: a kormány magasabb kötelezettségvállalási szintet engedélyezett az uniós források felhasználásában annak érdekében, hogy néhány projekt bedőlése esetén is garantálható legyen a 100 százalékos forrásfelhasználás. Az idén a 2007-2013-as időszak lezárásával párhuzamosan egyre több pályázat lesz majd a 2014-2020-as fejlesztési források felhasználására.

Az Európai Bizottság szóvivője 2014 év végén arról nyilatkozott, hogy megvan a magyar operatív programok többségének a szakmai jóváhagyása, erről még a hivatalos értesítés nem érkezett meg, ezt követően a kormány azonnal napirendre veheti az új fejlesztési időszakra szóló pályázati kiírás kérdését is – mondta Csepreghy Nándor.

(MTI/kormany.hu)

Kapcsolódó cikkeink