Magyarország önálló standon vesz részt a párizsi szakmai turisztikai vásáron
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szervezésében Magyarország idén is önálló standon, hat társkiállítóval mutatkozik be a legjelentősebb franciaországi szakmai turisztikai vásáron, az IFTM Top Resán, amelyet keddtől péntekig tartanak Párizsban.
A több mint 1600 turisztikai vállalkozást, légitársaságokat, vasúti társaságokat, hajós utaztatókat, valamint utazási irodákat bemutató kiállításra több mint 30 ezer szakmai résztvevőt várnak – mondta az MTI-nek Ljubinkovic Iván, az MTÜ értékesítésért felelős igazgatóságának franciaországi felelőse.
Az idén 40. alkalommal megrendezett IFTM Top Resán a Budatours, a Dynamic Tours, a Continental Travel, a Mauri Travel, a Pont Tours és a Quality Tours mutatkozik be a magyar standon – tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a szakmai találkozó előtti hétvégén önálló magyar standot állítottak a párizsi Village International de la Gastronomie (A gasztronómia nemzetközi falva) elnevezésű rendezvényen, az Eiffel-torony tövében. Itt három napon keresztül mintegy hatvan ország ízei mellett kóstolhatták az érdeklődők magyar séfek ínyencségeit is.
Nagyon fontos, hogy a magyarországi gasztronómiai forradalmat bemutassuk Párizsban, mert itt szeretik és értékelik a meglepetéseket – mondta Ljubinkovic Iván, megjegyezve, hogy a nemzeti turizmus stratégiában Franciaország kiemelt helyet élvez. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Visit Hungary: csaknem 80 elismerést adtak át a Virágos Magyarország díjátadóján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Botrány árnyékolta be a Shein első párizsi boltjának nyitását – felfüggesztették az online áruházat Franciaországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Többszörös győzelmet aratott a WING a TRIBE Budapest Airport Hotellel a Klasszis TopDesign versenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
