Magyarország, mint regionális középhatalom – mit mutatnak az elmúlt évtized számai?
2022 végén jelent meg a Kormány egyik tanácsadójának víziója Magyarország következő évtizedre vonatkozó stratégiájáról. Eszerint: „A következő évtizedben a Magyarország előtt álló legnagyobb stratégiai kihívás az, hogy kikerüljön a közepes fejlettségű országok köréből, és … Közép-Európán belül pedig regionális középhatalmi státuszt érjen el.”
Érdemes először is a kiindulóponttal foglalkozni: mit is értünk el, hol állunk. Magyarország az Eurostat adatai alapján 2021-ben az egy főre jutó euróban mért GDP alapján a 27 EU tagállamból a 23. helyet foglalja el, míg a vásárlóerő paritáson mért érték a 21. helyre elegendő. Mindkét mutatóban 1-1 helyet rontottunk 2010 óta, s a nálunk rosszabb mutatóval rendelkezők is egyre közelebb kerülnek hozzánk. Összességében az uniós átlag 49%-át értük el az egy főre jutó GDP-ben euróban, s 75%-át vásárlőerő paritáson. Mindkettő 9 százalékpontos javulás 2010 óta. Ez arra utal, hogy az eddigi gazdaságpolitika nem volt képes relatív helyzetünk javítására az Unión belül.
Az EU tagállamok egy főre jutó GDP-je 2021-ben (euró)
Másrészt a gyors gazdasági fejlődést az elmúlt tíz évben az EU ingyenes forrásai is segítették. 2010 és 2021 között 14,5 billió forint nettó EU forrást kaptunk. Ez háztartásonként 3,5 millió Ft támogatást jelent, ami az adott évi GDP-k 2,4-5,3%-át jelentette. Volt olyan év, amikor az EU-tól érkező támogatás meghaladta a GDP nominális növekedését is (2011-13 között, illetve 2020-ban). Vagyis az eddigi felzárkózást jelentős részben az EU források tették lehetővé. Emellett az EU integrált piacaira való beszállítás is vonzó lehetőség volt a betelepülő cégek számára. Összességében az elmúlt 12 év gazdasági felzárkózása nem alapozza meg a regionális középhatalmi státusz elérését, különösen azért nem, mert az extenzív növekedés eddigi lehetőségei megszűntek.
A nettó EU támogatások aránya a GDP-hez és a magyar GDP alakulása
2010-2020 között (%)
Kapcsolódó cikkeink
A száj- és körömfájás járványnak lassan vége, de a gazdasági hatásaira megoldást kell találni
Idén márciusban ütötte fel fejét hazánkban a párosujjú patásokat érintő…
Tovább olvasom >Az Országos Kereskedelmi Szövetség javaslatokat dolgozott ki az árréscsökkentést célzó intézkedések kivezetéséről
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) benyújtotta a kormánynak a GKI…
Tovább olvasom >Újabb eszközzel támogatja a kormány a turisztikai ágazatot
A turizmus a magyar gazdaság stratégiai jelentőségű ágazata, amely az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kik nyertek és kik buktak 2024-ben? – Látványos eredménykülönbségek az élelmiszer-kiskereskedelemben
A 2024-es üzleti év mérlege az élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban látványosan kettévált:…
Tovább olvasom >Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Milliárdos osztalék, stabil ezermilliárdos forgalom – így teljesített 2024-ben az Országos Dohányboltellátó Kft.
Újra átlépte az ezermilliárd forintos árbevételi küszöböt az Országos Dohányboltellátó…
Tovább olvasom >