Magyarország lehet Európa legnagyobb napraforgó termelője
Napraforgóból a gazdák az idén várhatóan 1,8 millió tonna termést tudnak betakarítani, ezzel Magyarország lehet az olajnövény legnagyobb európai termelője – mondta a földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatornán.
Fazekas Sándor kiemelte: őszi búzából 5,2 millió tonna termett, az őszi árpa termés mennyisége 30 százalékkal haladta meg a tavalyi betakarítás eredményét.
Hozzátette: a magyar mezőgazdaság a gazdasági növekedésben is megmutatta az erejét, hiszen 0,4 százalékkal járult hozzá a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi 2,6 százalékos növekedéséhez. Arról is beszámolt, hogy idén 20 ezer, 2010 óta pedig 50 ezer új munkahely jött létre a mezőgazdaság területén.
Jelentős a magyar agrárexport is, az ország a megtermelt mezőgazdasági termékek harmadát külföldi piacokon értékesíti és folyamatosan új piacokat keres. Erre példaként említette, hogy csütörtök délelőtt tárgyalnak a kínai karanténhivatal vezetőjével, és ha sikerül megállapodniuk, akkor Magyarország a jövőben tejet, tejtermékeket és lovakat is tud majd az ázsiai országba exportálni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: minden fenyőfajból bőséges kínálattal várják a vásárlókat a hazai termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

