Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását indítja el a Nestlé Bükön
Közel 50 milliárd forint értékű beruházás veszi kezdetét a Nestlé Hungária büki gyártóközpontjában, amely a világ több mint 50 országát látja el állateledellel. A modern magyar piacgazdaság egyik legnagyobb, a pandémia miatt kialakult válsághelyzet ellenére megvalósuló élelmiszer-feldolgozóipari beruházása 160 új munkahelyet is jelent majd a térségben, miközben tovább erősíti a magyar nemzetgazdaság regionális teljesítményét. Az ünnepélyes alapkőletételen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.
A 2010 és 2019 között több lépcsőben végrehajtott kapacitásbővítések hatására több mint félezer új munkahelyet teremtett Bükön a Nestlé Hungária, összességében 43 milliárd forintnyi beruházott összeggel, aminek eredményeként a büki gyár lett az egyik legnagyobb és legjelentősebb állateledel gyár Európában. Bükön mára jelentős részben automatizált gyártósorok működnek, a világviszonylatban is egyedülálló technológia részeként közel 50 robot teljesít szolgálatot. A termelés 85 százalékát exportálják, így a Nestlé PURINA® több mint 400 milliárd forint értékű állateledelt juttatott el Bükről az elmúlt tíz évben a világ 50-nél is több országának piacaira. A legutóbbi, alig három évvel ezelőtti büki Nestlé beruházás során, a mintegy 20 milliárd forintból felépített új üzemmel Magyarország lett a Nestlé állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja.
„A mostani, 140 millió eurós, vagyis 50 milliárd forintos fejlesztéssel újabb fejezetet nyitunk cégünk történetében, mely nem csak a Nestlé Hungária eddigi legnagyobb beruházása lesz, de a hazai élelmiszeripari beruházások közül is kiemelkedik” – mondta Noszek Péter, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója. A hazai modern piacgazdaság élelmiszer-feldolgozóiparának legnagyobb beruházásával a büki állateledel gyár kapacitása újabb 30 százalékkal nő, ezáltal az egység nem csupán a globális cégcsoporton belül erősíti tovább pozícióját, hanem nemzetgazdasági hozzájárulása is emelkedni fog. A bővítést követően a büki gyár kapacitása a napi 5 millió termék előállítását is meghaladhatja, így naponta több mint 70 kamion mennyiségű állateledel kelhet útnak Európa szinte minden országába, Észak-Afrikába, a Közel- és Távol-Keletre, Ausztráliába és Új-Zélandra. A most induló fejlesztésnek köszönhetően 160 új munkahely jön létre és 33 ezer négyzetméternyi új épülettel bővül az üzem, amivel a büki állateledel gyár a nyugat-magyarországi régió egyik legnagyobb termelőegységévé is válik.
„Örömmel köszöntöm a közelmúltban, összesen 843 millió forintos beruházással felfejlesztett ipari parkunk első lakóját, a Nestlé Purina állateledel gyárának új beruházását” – mondta Dr. Németh Sándor, Bük város polgármestere. Hozzátette: „az állateledel gyár nem csupán a térség munkavállalóinak jelent munkahelyeket, hanem valódi piacra jutási esélyt ad a mezőgazdasági vállalkozóknak, akik a Nestlé szigorú minőségbiztosítási elvárásaihoz igazodva képessé válnak rá, hogy a helyben megtermelt élelmiszeripari alapanyagokat más gyártóknak is értékesítsék.”
Noszek Péter ügyvezető háláját fejezte ki Bük város önkormányzatának, amiért az elmúlt években meghozott vállalkozásbarát döntéseivel, és a beruházáshoz alkalmas, fejlett infrastruktúrával rendelkező iparterület kialakításával járult hozzá ahhoz, hogy a Nestlé Hungária Bükön folytathatja bővítéseit.
Kapcsolódó cikkeink
Újabb mérföldkő a füst nélküli világ felé – fontos állomáshoz érkezett a BAT új gyártócsarnokának fejlesztése Pécsett
A BAT Hungary bokrétaünnepséggel tette emlékezetessé, hogy második feléhez érkezett…
Tovább olvasom >Megduplázza kazahsztáni beruházását a PepsiCo
A PepsiCo megduplázza a Kazahsztánban épülő sós snackeket gyártó üzemébe…
Tovább olvasom >Nagy Márton: hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre
Hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >