Magyarország és Románia összehangolja agrárdiplomáciáját
Magyarország és Románia összehangolja agrárdiplomáciai erőfeszítéseit az uniós agrárpolitika (KAP) tervezésében és alakításában – állapodott meg Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Achim Irimescu román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter szombaton a romániai Szilágyperecsenben.
A szilágysági településen folytatott tárgyalást követően Fazekas Sándor az MTI-nek a helyszínről telefonon elmondta: a kétoldalú agrárkapcsolatokat áttekintő megbeszélés legfontosabb kérdésköre volt az uniós közös agrárpolitika összehangolása.
A két ország az agrárkérdéseket azonosan vagy hasonlóan ítéli meg, és ebben eddig is együttműködés volt a két ország között. Magyarország és Románia is abban érdekelt, hogy az unióban egy erős közös agrárpolitika legyen, megfelelő anyagi háttérrel.
A két ország ugyancsak egyetért, hogy a KAP-nak egyszerűnek és gazdabarátnak kell lennie, továbbá az anyagi forrásokhoz is könnyű hozzáférés szükséges azért, hogy a gazdák korszerű és versenyképes módon termelhessenek – tette hozzá.
A találkozón az állategészségügyi kérdéseket érintve megállapították: az afrikai sertéspestis, illetve a szarvasmarháknál a bőrcsomósodás betegség veszélyezteti a termelést. Ezek a betegségek közelítenek az unió határaihoz, és a védekezés hiánya nagy gazdasági károkat okozhat – mondta Fazekas Sándor.
A miniszterek a helyi termékek népszerűsítéséről is véleményt cseréltek. Fazekas Sándor fontosnak nevezte, hogy a szilágysági termékek minél ismertebbek legyenek Erdélyben és Magyarországon is. Ebben a térségben ugyanis jelentős a hagyma-, a zöldség- és a gyümölcstermelés, valamint a bor- és pálinka-előállítás.
A Szilágyságban nagyon erős magyar közösségek találhatók, amelyek fenntartják a térségre jellemző termelési kultúrát – mondta az agrárminiszter.
Fazekas Sándor jelezte: meghívta román kollégáját Magyarországra, a találkozó a mostani helyszínhez hasonlóan „vidéki környezetben lesz”, hiszen az agrárium a vidékhez kötődik – mondta a földművelésügyi miniszter.
A miniszter elmondta, hogy a megbeszélés előtt részt vett a 18. Krasznai Napok rendezvényén is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: minden fenyőfajból bőséges kínálattal várják a vásárlókat a hazai termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

