Magyarország első logisztikai társasjátékával népszerűsítették a szakmát
Október 18-án megrendezésre került az első PROFI-T-ABILITY Országos Társasjáték Bajnokság budapesti fordulója, mely játékos formában, élmény alapon hoz közelebb fiatalokat a logisztikai szakmához. Az esemény a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja szervezésével valósult meg, és a bajnokság helyszínét az egyik támogató vállalat, a Chep Hungary Kft biztosította.
A játékkal a szervezők országos szinten 8 régiót járnak be, ahol területi versenyeket rendeznek régiónként 24 diák számára, akik közül hárman kvalifikálhatják magukat a váci, országos döntőre.

Cél, hogy a versenyzők jobban belelássanak a logisztika mindennapjaiba
A budapesti régiós versenyen a Budapesti Gazdasági SZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum, Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Technikum, Budapesti Gazdasági SZC Békésy György Technikum, Budapesti Gazdasági SZC Szász Ferenc Kereskedelmi Technikum és Szakképző Iskola, Budapesti Gazdasági SZC Pesterzsébeti Technikum, Budapesti Gazdasági SZC Belvárosi Technikum diákjai vettek részt, illetve a tatabányai Kossuth Lajos Gazdasági és Humán Technikuma is csatlakozott.
A szervezők célja, hogy a diákok pályaorientációját segítve, a versenyzők jobban belelássanak a logisztika mindennapjaiba, miközben játékosan fejlesztik a logikai, stratégiai és szervezési készségeiket. A kezdeményezéshez több, hasonló gondolkodású cég is társult, mint a helyszínt biztosító Chep Hungary Kft., akik raklapjaik megosztásával és újrafelhasználásával foglalkoznak, a Sews, mely elektronikai alkatrészek gyártásával foglalkozik, és a Redilog, akik speciális igényű termékek szállításával foglalkoznak.

A játék gyakorlatilag a logisztika egy szeletét mutatja be
Szász Levente, a szervező Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubjának főtitkára elmondta, hogy élményalapú, játékos eszközökkel próbálják a középiskolásokat megszólítani. Ez a játék nemcsak a logisztika irányába, hanem pénzügyi, gazdasági területekbe is beavat, illetve egyéb készségeket is fejleszt. A játék gyakorlatilag a logisztika egy szeletét mutatja be. A cél az, hogy az áru szállításával a változó piaci körülmények mellett úgy optimalizáljunk és stratégiázzunk, hogy minél nagyobb profitra tegyünk szert.
Kapcsolódó cikkeink
Préda Máté a DODO új magyarországi vezetője
Az utolsó kilométeres, okoslogisztikai szolgáltatásokat kínáló DODO Préda Mátét bízta…
Tovább olvasom >Megjelent a Debreceni Logisztikai és Kamion Terminál kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési hirdetmény
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a debreceni észak-nyugati gazdasági övezet területén megvalósuló…
Tovább olvasom >A Waberer’s szállította a Zsolnay Fényfesztivál egyik legkülönlegesebb fényinstallációját
Amikor egy fényalkotás több mint ezer kilométerről érkezik, hogy a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >