Magyarország az innovatív oldalát mutatja be a második Kínai Nemzetközi Import Expón
Magyarország innovatív oldalát ismerheti meg a kínai közönség a második Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) – mondta Hendrich Balázs, a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) vezérigazgatója szerdán Sanghajban, a magyar országpavilon megnyitóján.
A november 10-éig tartó kiállításon a 136 négyzetméteres magyar országpavilon a turisztikai látványosságok, a befektetési környezet és a kereskedelmi lehetőségek ismertetésén túl a Teqball nevű magyar innováció sporteszközeit is bemutatja az érdeklődőknek, akik ki is próbálhatják a játékot a görbített asztalon. A pavilonnál emellett a 4forDance és a Fricska táncegyüttes látványos előadásai bepillantást nyújtanak a magyar kulturális hagyományokba.
Az expón, amelyen Magyarország tavaly díszvendégként vett részt, idén ismét kitüntetett helyet kapott, az országpavilon mellett ugyanis egy 108 négyzetméteres mezőgazdasági pavilonnal is részt vehet, ahol a HEPA támogatásával magyar cégek mutathatják be termékeiket. Az érdeklődök itt egyebek mellett sajtokat, borokat és libamájat kóstolhatnak.
A szervezők beszámolója szerint a kiállításon idén mintegy 150 országból, illetve régióból közel 3000 cég vesz részt, az expó helyszínéül szolgáló, lóherét mintázó komplexumot pedig kibővítették, így közel 300 ezer négyzetméter áll rendelkezésre a résztvevők számára. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tizenkét hónapja csökkennek az élelmiszerárak Kínában
Júniusban a vártnál nagyobb mértékben mérséklődött az éves infláció Kínában:…
Tovább olvasom >MTÜ: élénkül a kínai beutazó turizmus
Egyre jobban élénkül a kínai beutazó turizmus Magyarországon és Európában…
Tovább olvasom >Rájár a rúd a Sheinre
A Shein, a fast fashion online divatkereskedelem egyik vezető szereplője,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >